Reetta Riikonen még csak 21 éves, de már számos különböző országban táncolt

Még csak 21 éves vagy, de már számos különböző országban tanultál, táncoltál. Mikor kezdődött a „nagy utazás?”

– Espooból, egy Helsinki melletti nagyvárosból származom. Tizenhét évesen utaztam először külföldre, egészen pontosan az Egyesült Államokba, ahol egy éven át tanultam. Természetesen az édesanyám nagyon féltett, amikor megtudta, hogy hosszabb időre szeretnék elutazni. Eleinte nem nagyon örültek az ötletnek, de aztán látták a szüleim, hogy ez az életem, hogy mindenképp táncolni szeretnék, mindenképp ezzel szeretnék foglalkozni, így végül megértették a helyzetet és támogattak az elhatározásomban.

Ha jól tudom, az Egyesült Államok után sem ért véget az utazások sora.

– Az Egyesült Államokban töltött idő után két évig Walesben voltam, majd ezután találtam ezt a lehetőséget, hogy a Székesfehérvári balett-társulat táncosokat keres. Eljöttem egy próbatáncra, majd megkaptam a lehetőséget, így ebben az évadban itt lehetek gyakornok. Októberben érkeztem, azóta itt vagyok, habár a karácsonyt otthon töltöttem a családommal.

Miért döntöttél úgy, hogy az otthonodtól távol szeretnél tanulni, táncolni?

– Ennek két oka is van. Egyrészt nagyon szeretek utazni, világot látni, valamint a praktikus oka az, hogy Finnországban nincsen olyan táncegyüttes, ahol jelentős számban lennének szabad helyek. Helsinkiben van egy nemzeti társulat, de ott nincs nagymértékű üresedés, így ritkán keresnek táncosokat. Ezért is szerettem volna külföldön szerencsét próbálni.

„Nagyon pozitív dolog számomra, hogy itt, Székesfehérváron, finnül beszélőkkel is találkozhatok”

Mennyire nehéz ilyen fiatalon távol lenni az otthonodtól, a családodtól, és megszokni az új környezetet?

– Mivel a tanulmányaim során egy évet töltöttem Amerikában, így hozzászoktam már, hogy távol vagyok a családomtól. Manapság nem olyan nehéz a kapcsolattartás, így ha távol is vagyunk egymástól, akkor is napi kapcsolatban maradhatunk.

Mielőtt ide jöttél, milyen ismereteid voltak Magyarországról?

– Igazából sok ismerettel nem rendelkeztem. Természetesen a finn nyelvrokonság ténye számomra is ismert volt, illetve azt is tudtam, hogy Budapest nagyon szép város.

Eddigi életed során sokat utaztál már, sok helyen jártál. Hogy érzed magad itt Fehérváron?

– Még csak néhány hónapot töltöttem itt, így még nem szoktam meg az itteni létet, főleg azért, mert az ember mindaddig kívülállónak érzi magát, amíg nem beszéli a nyelvet, nem ismeri meg az ország szokásait. Igazából még viszonylag kevés magyar emberrel volt lehetőségem megismerkedni. A balettosok között is sokan külföldiek, hiszen egy nemzetközi csoportról van szó. Azok a magyarok, akiket ismerek, leginkább a finnekhez hasonlítanak, semmiképp sem hasonlítanám őket sem a britekhez, sem az amerikaiakhoz. Első pillantásra a magyarok is kicsit tartózkodóak, visszahúzódóak, ugyanúgy, mint a finnek, de amikor valakit jobban megismernek, akkor már nagyon barátságosak, kedvesek.

Említetted, hogy az ember mindaddig kívülálló, amíg nem ismeri a nyelvet. Mennyire sikerült eddig elmélyedned a magyar nyelv szépségeiben, nehézségeiben?

– A hétköznapi legszükségesebb szavakat már sikerült megtanulnom. A köszönéseket: „szia”, „sziasztok” is tudom már, illetve a „köszönöm” szót is megtanultam. Szerencsére a boltokban is elboldogulok, illetve sokszor a mobiltelefonos fordítóprogramok segítségére hagyatkozom, így a legszükségesebb dolgokat általában megértem.

Mennyire sikerült eddig megismerned Székesfehérvárt? Van esetleg kedvenc helyszíned, amit szívesen meglátogatsz?

– Sajnos a vírushelyzet nagyon korlátozza a lehetőségeimet, még nem tudtam túl sokat kirándulni a környéken, így sajnos kevésbé tudtam eddig megismerni a várost. Viszont amikor először itt jártam, már akkor is nagyon tetszett a belváros, a szép régi épületek és az utcák első látásra lenyűgözőek voltak. Sok szempontból leginkább Helsinkihez tudnám hasonlítani a ­fehérvári belvárost, bár alapvetően Finnországban kevesebb olyan hely van, ahol a középkori városközpont fennmaradt. Tulajdonképpen kedvenc helyem is van már: voltam néhányszor a Ciszterci templomban. Csodálatosan szép volt, benne a rengeteg gyönyörű freskóval. Nagyon tetszett.

Mivel sokat utaztál már, nagyon önálló is vagy, ennek ellenére némi segítségre mindig szüksége van az embernek. Kik azok, akikre itt, Fehérváron számíthatsz a mindennapokban?

– Első körben a táncos ismerőseim, a munkatársaim, valamint a társulat két vezetője az, akikhez személyesen is fordulhatok. Ők nagyon sok apróságban, a hétköznapok praktikus dolgaiban segítenek. Emellett a Sampo Finnbarátok Egyesületéből többeket személyesen is ismerek, ők is több alkalommal segítettek már, például a banki ügyintézés során, emellett hétvégente gyakran főznek is nekem, így számos nagyon finom magyar ételt megkóstolhattam már.

Mekkora könnyebbség az, hogy a finnbarátok által az anyanyelveden is kommunikálhatsz?

– Természetesen nagyon örülök annak, hogy finnül beszélhetek, viszont szerencsére nagyon magabiztosan beszélek angolul is. Finnországban eleve nagyon sokan beszélnek magas szinten angolul. Általánosságban a finneknek nem jelent nehézséget az, ha külföldre kerülnek, mert angolul szinte bárhol megértethetik magukat. Ettől függetlenül ez egy nagyon pozitív dolog számomra, hogy itt, Székesfehérváron, finnül beszélőkkel is találkozhatok.

Említetted, hogy ismerkedsz a magyar ételekkel. Hogy tetszik a magyar konyha? Kóstoltál már olyan ételt, ami különleges volt számodra?

– Nagy meglepetések eddig még nem értek, nagyon ízlenek a magyar ételek, amit eddig kóstoltam, minden nagyon finom volt. Tulajdonképpen az alapanyagokat tekintve a finn és a magyar konyha nagyon hasonló. Azt már észrevettem, hogy a magyarok több, és másféle fűszereket használnak.

Egy korábbi interjúnkban egy lengyel fiú azt mondta, a magyarok sok tejfölt használnak. Te mit gondolsz erről?

– Én ezt még eddig nem tapasztaltam, viszont először azt sem tudtam, hogy mi az a tejföl. A boltban láttam, hogy a hűtőszekrények tele vannak vele, de kezdetben azt hittem, hogy ez joghurt, így véletlenül én is vettem, és csak később jöttem rá, hogy ez mégsem az, amire számítottam.

Térjünk vissza egy kicsit a tánc világába. Valószínűleg minden kislány életében van olyan korszak, amikor ba­lett-táncos akar lenni. Te mikor döntötted el, hogy balettozni szeretnél?

– Igazából nem volt konkrét elhatározás. Egészen kis korom óta táncoltam, aztán az élet úgy hozta, hogy egyre előrébb, egyre feljebb léptem a tánctanulás során. Így kerültem aztán külföldre is, és ezért választottam hivatásomul a kortárstáncot. Tulajdonképpen az élet alakította így, hogy táncos lettem.

Van más is a családodban, aki tánccal foglalkozik?

– A családban nincs más, aki művészi pályán lenne. Egyedüli gyerek vagyok, a szüleim teljesen más területekkel foglalkoznak.

A balett melyik ágát képviseled?

– Sok területét szeretem és tanultam is. Leginkább kortárstánccal foglalkozom jelenleg, a klasszikus előadások most kicsit háttérbe szorultak. A kortárstánc egyébként is közelebb áll a szívemhez. Úgy gondolom, ez sokkal nagyobb szabadságot ad, mint a klasszikus balett. Ebben nagyon sok lehetőséget látok.

Volt olyan táncelőadás az életedben, ami meghatározó volt számodra?

– Espooban több mint 10 évig táncoltam, körülbelül 17 éves koromig. Itt volt egy záróelőadás, amiben szólótáncot is kaptam. Ez a Giselle című klasszikus balett témára, Alexander Ekman által készített kortárstánc színházi változata volt.

Bízzunk benne, hogy mielőbb túl leszünk a járványhelyzeten. Milyen terveid vannak arra az időszakra, amikor már szabadabban lehet kirándulni, utazni?

– Mindenképp szeretném megismerni Budapestet, erre eddig még nem volt lehetőségem, remélem, hogy étterembe és egyéb helyekre is elmehetek majd. Illetve a Balaton és környéke természeti szépségeit is szeretném felfedezni.