Koronavírus Fejérben

2022.01.23. 15:40

Fekete Gábor az Omega hangzásáért felelt

A fehérvári kötődésű hangmérnök, Fekete Gábor az évtizedeken át a hazai rockzenei élet élvonalába tartozó, külföldön is elismert Omega együttes hangmérnökeként dolgozhatott nem sokkal a tragikus események bekövetkezése előtt. Emlékeiről, jelen helyzetéről mesélt.

Bokros Judit

Fekete Gábor hangmérnökként sok produkció hangzásáért felelt. Bízik benne, hogy tartósan is visszatérhet a zeneiparba

Forrás: Nagy Norbert / Fejér Megyei Hírlap

Az idén lenne hatvanéves a legendás Omega együttes, amely azonban az elmúlt időszakban három tagot is elveszített a klasszikus ötös felállásból. A billentyűs Benkő László és a basszusgitáros, Mihály Tamás 2020 novemberében hunyt el, az énekes és frontember Kóbor János, Mecky pedig 2021. december 6-án. Nagy veszteség ez a hazai könnyűzenei életben, rajongók ezrei gyászolnak azóta is. S ugyan az együttesnek még komoly tervei voltak, ezek most már nem tűnnek megvalósíthatónak.

 

Ezt gondolja a székesfehérvári, de egy ideje Lepsényben élő Fekete Gábor is, aki hangmérnökként rengeteg produkcióban, koncerten felelt a jó hangzásért. Pályafutása kezdetén maga is zenélt, gitározott, majd a pult mögé állva a könnyűzenei koncertek mellett foglalkozott táncházakkal, komolyzenei rendezvényekkel, műszaki vezető volt a Fehérvár rádiónál, dolgozott a Juventus rádiónál, és saját stúdiója, cége is volt. Illetve, most szintén önállóan dolgozik, csak éppen jelenleg a saját szakmájában elég ritkán jut lehetőséghez. Pedig nemrég, 2019 őszén nagyon komoly feladatot kapott: ekkor hívták az Omegához.

 

– A most már utolsónak tekinthető Arénabeli koncert előtt nem sokkal kerestek meg, és kértek fel. Egy ilyen együttes életében óriási váltás egy új hangmérnök, úgyhogy kezdetben nem is nagyon foglalkoztak velem, de a fellépés után úgy éreztem: megtört a jég. Barátságosak lettek, még ha nem is volt olyan közeli a kapcsolat. Köszönhető ez annak is, hogy azon a koncerten volt egy nagyon komoly leállás egy műszaki hiba miatt, ám sikerült megoldani a problémát. Ennek már csak azért is örülök, mert ismerve a jelenlegi helyzetet kiderült: a Covid miatt valóban az a fellépés volt az utolsó Omega-buli. Én pedig megtiszteltetésnek érzem, hogy ilyen legendák közelében lehettem – mondta Gábor, aki nagyjából 2020 májusáig tudott rendszeresebben együtt dolgozni az együttessel. Az akkor kezdődött koronavírus-járvány őket is megállította, pedig komoly tervek voltak. Gábor szerint az Omega egy Európa-turnéra készült, több nagyvárosban szerepeltek volna. Megjegyezte: az együttes már csak azért is különlegesnek számított, mert 2020 őszéig minden tagjuk élt, Kóbor Jánost pedig külföldön is nagyon szerették, tisztelték.

 

Gábor tulajdonképpen azóta nem dolgozik a szakmában, hiszen a válság, a korlátozások az elmúlt másfél, két évben a zeneipart nagyon korlátozták. S annak ellenére, hogy ismét vannak koncertek, rendezvények, még sincs annyi lehetősége, mint korábban. Vagyis lehet, hogy lenne, de legszívesebben az Omegánál végzett munkához hasonló kihívást vállalna. Több társához hasonlóan ő is elhagyta a szakmát, legalábbis átmenetileg. Most egy hajókkal foglalkozó cégnek dolgozik, ez a munka rendszeres fizetést ad, a megélhetéshez kell. Viszont van azért alkalmanként egy-egy koncert, amit hangmérnökként elvállal. Nemrég például a Varga Miklós Banddel volt egy fellépés Siófokon, ám megdöbbenve tapasztalták, mennyire kevesen voltak rajta. Úgy tűnik, mintha a közönség elszokott volna az élő koncertek látogatásától, talán az online események miatt is. Illetve, nyilván sokan tartanak még a Covidtól, a megfertőződéstől.

 

Gábor így nem tudja, mi várható a jövőben, minden kiszámíthatatlan. Szeretne ismét rendszeresen a saját szakmájában dolgozni, hiszen annak a szerelmese. Az tölti el jó érzéssel, elégedettséggel, ha egy koncert, egy rendezvény jól szól. Az idei naptárában egyelőre két koncert szerepel, de szívesen vállal új kihívásokat, akár tanítaná is a szakmát – egyelőre keresi a lehetőségeket. Közben pedig megőrzi emlékeiben az „omegás” időszakot, tudva: ilyen zenei legendákkal nem mindenkinek volt lehetősége együtt dolgozni.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!