Kávássy Pál orvos a magyar–ukrán határnál segíti a háború elől menekülőket

A tíz éve Norvégiában dolgozó magyar belgyógyász ezekben a napokban a tiszabecsi általános iskola egyik osztálytermében kialakított rendelőben fogadja az ukrajnai háború elől menekülőket, azokat, akik egészségügyi ellátásra szorulnak. Ott voltam, amikor Kávássy doktor minap Novák Katalin megválasztott köztársasági elnök látogatása során azt mondta, eddig elsősorban alapellátási esetei voltak, de úgy tapasztalja, inkább lelkileg kell segítenie. 

– Az ápolók, mentők és orvos kollégák számára igazi kihívás ez a helyzet. Nem arra készültem, hogy frontsebészeti feladatokat lássak el, de lelki értelemben majdhogynem így van ez – mondja. – Éppen a háború előtt foglaltam le magamnak egy utazást délre, annak érdekében, hogy egy kicsit kikapcsolódjak. De a híreket hallva azt éreztem, eléggé abszurd helyzet volna, hogy Jordániában nyaraljak, miközben a hazám mellett háború dúl. Úgy éreztem, ezt nem engedhetem meg magamnak. Ha van egy hitvallásom, elképzelésem az életről, akkor nekem azt kell követnem, nem pedig saját önös céljaimat, úgymond, emberi dolgaimat. Miután közöltem döntésemet az intézet vezetésével, amelynek én vagyok a vezető orvosa, repülőjegyet váltottam. 

Megkértem, mutassa meg, hol él és dolgozik. Észak-Norvégiára bök rá a térképen, egy sarkkör feletti helyre, ott vezet egy ötven férőhelyes rehabilitációs intézetet, ahol nagyrészt onkológiai és szívbetegek, protézissel műtöttek ellátását végzi a magyar orvos. 

– Mindig vonzottak a kihívások, ezért is vagyok most itt, hiszen ha feladat vár, akkor nem a Holt-tenger partján vagy az Ádeni-öbölben kell turistáskodnom – jegyzi meg. Debrecenben végezte el 1988-ban az egyetemet, de jogot és közgazdaságot is tanult. Orvosként praktizált, majd 1997-től 2002-ig a közigazgatásban dolgozott, aztán Kávássy Pál orvos-jogász-közgazdász Petrányi-Szöőr Anna, alapító tag férjeként működött együtt a Morvai Krisztina és Völgyesi Miklós által elnökölt Civil Jogász Bizottsággal. Tanácsadóként segített a civil szervezetnek abban, hogy elkészüljön a baleseti statisztika a 2006-os tömeges rendőri brutalitás legmeggyőzőbb tükreként. Makovecz Imre, Csurka István és Papp Lajos a házaspár közvetlen köréhez tartoztak. 

 
– Én voltam az a határember, aki látta és értelmezte az egészségügyi területet is, én készítettem el a jelentést a rendőri brutalitást követő sérültekről. ­Részben azért, mert oda, abba a kórházba kerültek, ahol akkoriban dolgoztam. Igaz, hogy nem traumatológusként végeztem a dolgom akkor, de belgyógyászati feladatok is adódtak, elég nagy volt az átfedés. Aktív szereplője lettem a polgári engedetlenséghez vezető folyamatoknak Papp Lajos, vagy Makovecz Imre mellett. Aztán nem igazán láttam, hogy áttörés lenne a 2006-os események után, ehhez nálam egy magánéleti válság is párosult, ezért költöztem el Norvégiába. 

Megkérdezem, mit vár a választásoktól. 
– Új bort régi tömlőbe soha nem szabad önteni. A helyükre kellene kerülniük Magyarországon is az értékeknek. A demokrácia túlzottan nagy szabadságot biztosított: örülnék neki, ha a 2006-os rend­őrterror irányítói, vezetői egyszer méltó helyükre, az igazságszolgáltatás fókuszába kerülnének. De ez is csak egy olyan szakállas történet lesz, aminek nincs megoldása, mint ahogyan ilyen szempontból az ötvenhatos megtorlásoknak, a sortüzeknek sem volt. 

Kávássy doktor norvégiai tíz éve alatt azt tapasztalta, hogy az ottaniak, a kormány, a lakosság Amerika érdekeit szolgálja, minden megnyilvánulásukról ez süt. 
Nem véletlen, hogy a NATO főtitkára is norvég. De amit a mi hazánkban lát, az meghatja. 
– Nagyon pozitív az összefogás, és nem szabad, hogy ezt bármi rossz irányba befolyásolja, szétzilálja. Főként a kétéves járvány időszaka után fontos ez, hiszen ez az idő rendkívüli módon partikularizálta a társadalmat. Elemeire szakadt szét minden, hiszen nem lehetett közösségi eseményeket rendezni. Ezért gondolom, hogy ami történik, mintegy visszacsapása a korábbi folyamatnak, amelynek a következménye akár pozitív is lehet, hiszen elindulhat egy közös gondolkodás egy közös cél irányába. Talán egymás felé fordítja ez a mostani válság az embereket. 
Kávássy Pál pontosan tudja, mennyire fontos, ki honnan jött, hol vannak a gyökerei. De ez nem lehet magamutogatás, miközben tény, hogy a vér nem válik vízzé. 

– A legfontosabb, hogy én magam, az értékrendem megpróbálja elérni az elődök szintjét. A családunk jeles emberek sorát adta az elmúlt évszázadoknak, amit tettek, mindannyian meggyőződésből tették. A vármegyei rendszerben több közigazgatási vezető, ispán, alispán, várkapitány is akadt a családunkban. 

Az Érkávássy-Kávássy család a Partiumból származik, az 1944-es világégéssel menekültek el beszélgetőtársam nagyszülei a mai magyarországi haza területére. Persze, azután sem lehettek soha a kommunista rendszer hívei. Kávássy Pál szerint náluk, mint egy staféta, úgy öröklődött tovább a kommunisták utálata. Megkérdem, milyen Magyarországot látna szívesen. 

– Szerintem ez az időszak feltétlenül embert próbáló lesz mindannyiunk számára. Ilyen helyzetben nem lehet egy új csapatot bedobni, olyat, amit még soha nem próbáltak ki. A döntő meccsekre nem a tartalékosokat szokták pályára küldeni, hanem a kipróbált, jó veteránokat.