Hírek

2009.12.15. 03:28

Egy perc a diagnózis

Székesfehérvár - A kütyü alig nagyobb egy mobiltelefonnál. Hivatalos nevén transztelefonikus EKG felvevő egység. Nemsokára bárki megvásárolhatja, egyelőre a mentőket segíti.

Móré Erzsébet

 

Czirner József, a mentőszolgálat Közép-dunántúli régió igazgató főorvosának igazán szívügye a szívek ügye, ezért, mint mondja, az a cél, hogy az infarktusgyanús betegek kilencven százaléka kerülhessen - háziorvost, sürgősségi ellátást kikerülve - rögtön a katétercentrumba.

- Előfordul, hogy a késedelmet az okozza, a beteghez hívott háziorvos nem készít ott helyben EKG-t (esetleg nincs is hordozható eszköze), s csak a gyanú esetén hív mentőt. Most ez az akadály elhárul: külföldi adományból a mentőszolgálat olyan készülékekhez jutott, ehhez a bizonyos transztelefonikus EKG felvevő egységhez, amely lehetővé teszi, hogy mentőorvos vagy mentőtiszt nélküli mentő, illetve a mentőápoló is elkészíthesse az EKG-t. (Az eset- és rohamkocsikon természetesen van hordozható EKG is!)

A régióban, tudtuk meg az igazgató főorvostól, összesen harminckilenc eszköz érkezett, ebből tizennyolc Fejér megyét illeti. A fehérvári mentőállomáson magunk is megtekintettük, lefényképeztük a kütyüt - a fotón Takács Márk mentőtiszt kollégáján, Pósa József mentőtiszten demonstrálja az eszköz működését.

Egyszerűségében nagyszerű a kis műszer, amely elkészíti - 52 másodperc alatt - a felvételt. Ezután a mentőszolgálat telefonvonalán (de akár egy egyszerű mobilon is) magát a hangot továbbítják a számítógéphez, amely a hangot jellé alakítja át. A régió e célra kiépített központját Balatonfüredre, a szívkórházba telepítették, itt a számítógép előtt állandó kardiológiai ügyelet lesz, s amikor az EKG hangjeleit valódi EKG jellé alakítja át (szintén 52 másodperc alatt) az orvos azonnal látja, hogy infarktusról van-e szó, s telefonon instruálja a mentőápolót, hova szállítsák a beteget. A rendszer próbaüzeme ma, kedden indul, a hét végén pedig a mentőápolók oktatása történt. Az üzemszerű működés január 5-én kezdődik - mondta el Czirner főorvos, akitől megtudtuk, a műszert később bárki megvásárolhatja.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!