Hírek

2012.07.09. 05:08

Igényes Csendes mise

Székesfehérvár - Gárdonyi Dániel orgonaművész és a Szabó Adrienn vezényletével fellépő Primavera Vegyes Kar nagysikerű hangversenyével folytatódott a Harmonia Albensis-sorozat.

Szabó Balázs

A Harmonia Albensis-sorozat csütörtökön, a Szent Imre-templomban rendezett második estje Kodály-művekkel kezdődött, így tisztelegve a zeneszerző  születésének 130. évfordulója előtt. A nyitószám, az orgonára komponált  Csendes mise egyes tételei felhangzottak már városunkban  az elmúlt évek templomi hangversenyein -  Németországból érkezett vendégünk, Gárdonyi Dániel orgonaművész jóvoltából most végre lehetőségünk nyílt a teljes kompozíció meghallgatására.

 Az 1943 nyarán, Galyatetőn készült nyolc tételes, de visszatérő témákkal koherensen összefogott  mű több változatban is ismert: kórus-orgona átdolgozása, a Missa brevis 1945-ben, szólistákra, vegyes karra és szimfonikus zenekarra szánt harmadik verziója 1948-ban hangzott fel először. Kodály 1966-ban nagy orgonára is berendezte és új címmel (Organoeida ad missam lectam) látta el az eredeti orgonás változatot, a műalakok száma ezzel négyre emelkedett.



 A Csendes mise rendkívüli darab: utolsó tételét leszámítva nem hatásos zene -  ám annál nagyobb mélységek rejlenek  hangjai mögött. Bizonyos értelemben összefoglalja a Kodály-életmű éltető forrásait: Palestrina, Bach és Liszt muzsikája éppúgy visszhangot vet benne, mint a gregorián és a magyar népzene kollektív dallamossága. Gárdonyi Dániel elsősorban e tartalom megjelenítésére összpontosított, s komoly arzenált mozgósított célja elérésének érdekében. A nagyforma és a részletek végiggondolásával, igényes formálással, színes regisztrációval szólaltatta meg a félórás  kompozíciót, melynek hatalmas íve töretlenül rajzolódhatott meg kimagasló színvonalú előadásában. A Sanctus intim atmoszférája és a Benedictus finom harmóniai szövetének áttetszően tiszta megjelenítése - úgy vélem - sokaknak sokáig emlékezetes marad.

 Műsora második felében az orgonaművész egy különleges családi repertoárból játszott reprezentatív válogatást: édesapja, a jelenkori református egyházzene legkiemelkedőbb zeneszerzője, Gárdonyi Zsolt négy,  Marcel Dupré, Max Reger, Liszt és Bach előtt tisztelgő Hommage-át szólaltatta meg. A rövid,  rendkívül koncentrált darabok kiváló lehetőséget adtak rá, hogy Gárdonyi Dánielt, a kifogástalan felkészültségű hangszerest is megismerjük, aki a több évszázadra visszatekintő német orgonistahagyományt is képviselve ült a hangszerhez. Nos, volt mit hallanunk: a különböző stílusokban való jártasság, a pontosság, a minden részletre kiterjedő figyelem élményszerű muzsikálásban egyesült vendégünknél.


  A Primavera Vegyes Kar  hagyományosan két blokkra osztott  programjában először három ismert Kodály-kórusművet énekelt Szabó Adrienn karnagy vezényletével: az Ének Szent István királyhoz, a Sík Sándor Te Deuma és a Szép könyörgés hangzott el hatásos, szépen kidolgozott előadásban. Az est lezárásaként azután az orgonaművész és az énekkar egyesítette erőit Gárdonyi Zsolt két orgonakíséretes kórusmotettájának előadásában: a Dévai Bíró Mátyás intelme és a Hálaadó ének csendült fel. A 16. századi dallamokat komplex, impresszionista harmóniavilággal párosító kompozíciók a szöveg és zene hatásos együttállását valósítják meg: a viharos időjárás ellenére a padsorokat megtöltő közönség nagy figyelemmel követte és lelkes vastapssal fogadta őket,  s velük a teljes, kiválóan sikerült hangversenyt.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!