Magától értetődő szépség: ismert és ritkábban hallható Mozart-művek a templomban

Az idei Harmonia Albensis-sorozat negyedik hangversenye Mozart zenéjének jegyében állott. A csütörtök este a ciszter templomban rendezett koncert programjában jóleső változatosságban ismert és viszonylag ritkán hallható kompozíciók egyaránt helyet kaptak, a zenehallgatás öröme mellett így látókörünk is újra szélesedhetett. Az Alba Regia Szimfonikus Zenekar élén ezúttal is Drahos Béla állt, a kórusrészekben az Alba Regia Vegyes kart (karigazgató: Kneifel Imre) hallhattuk, az énekszólókat Kertesi Ingrid, Meláth Andrea, Mukk József és Jekl László szólaltatta meg.

A program szinte kronológiai sorrendben vezetett minket végig az életművön. A nyitószám, a KV 138 F-dúr divertimento 1772 elején keletkezett Salzburgban: a mester 16 éves volt mindössze a komponálás idején. Nem sokkal későbbről való  az 1773. október 3-ra datált KV 182 B-dúr szimfónia. (Érdekesség: a divertimento felfelé törő hármashangzat-nyitómotívumára a szimfónia lefelé haladó hármashangzattal felel!) Mindkét mű töretlen optimizmussal tekint a ragyogó jövőbe: manapság szinte terápiával ér fel a találkozás ezzel a magabiztos, mosolygó zenével, a szépség olyan magától értetődő kifejeződésével, melyben még az időszakosan felbukkanó moll pillanatok sem hatnak csüggesztően. Különösen a divertimento lendületes megszólaltatása tetszett, melyben kulcsszerepet játszott a kiváló Éder Pál hangversenymester.

A két fiatalkori darabot az 1778 júniusában Párizsban  írott KV 297 D-dúr Párizsi szimfónia követte. Meglehetősen szomorú lapok ezek Mozart életrajzában: művei iránt csekély volt az érdeklődés a francia fővárosban, ráadásul őt elkísérő édesanyját is elveszítette. A küzdelmes hónapok jóformán egyetlen sikeres momentuma a párizsi Concerts spirituals zenei társaság megrendelésére írott szimfóniájának a zűrzavaros próbákat követő igen sikeres bemutatója volt. A zeneszerző a komponáláskor messzemenőkig figyelembe vette a párizsi közönség elvárásait, a darab ekként bővelkedik hatásos fordulatokban. A finálé indulása például kiszámítottan a hallgatóság elkápráztatására szolgált: "a kezdetnél csak két hegedűt piano alkalmaztam, mindössze nyolc ütemen át  majd rögtön egy forte következett, közben a hallgatók (ahogyan ezt vártam) a pianónál felszisszentek  és rögtön jött a forte. Ahogy a forté-t meghallották, nyomban tapsolni kezdtek." - olvassuk Mozart apjához írott élvezetes riportjában. Az új mű  fogadtatására tehát nem lehetett panasz, s a mester elégedetten távozott: "A szimfónia után örömömben nyomban a Palais Royalba mentem, ettem egy jó fagylaltot, elimádkoztam a rózsafűzért, amint azt megfogadtam, és hazamentem."

A zenekari számok után Mozart egyházzenéjét reprezentálva a KV 618 Ave verum corpus motetta és a KV 317 C-dúr Koronázási mise csendült fel, előbbi 1791. június 17-re, utóbbi 1779. március 23-ra datált. A motetta előadása remekbe sikerült: egy lélegzetre ment, ekként egyetlen gondolatként-hangulatként érzékelhettük. Hasonlóan szép élményt szerzett a Koronázási mise is (kevesen tudják: egy Salzburg környéki templom Mária-képének szertartásos koronázására készült): az előadás érzékletesen adta vissza a zene  reprezentatív ragyogását, nagy vonalait és részletszépségeit.   Az énekes szólisták (közülük is kiemelten az Agnus Dei szólóját mesterien tolmácsoló Kertesi Ingrid), a kórus és a zenekar egyaránt tudása legjavát adta, kiváltva a teltházas közönség lelkes vastapsát.