Hírek

2012.11.20. 15:58

Klebelsberg Pesten és Fehérváron

Klebelsberg Kunó Emléknapokat szervezett a néhai vallás- és közoktatásügyi miniszterről elnevezett emlékbizottság és a Ciszterci Szent István Gimnázium.

Kocsis Noémi

A múlt keddi pesthidegkúti közös koszorúzásokat követően - gróf Klebelsberg ottani szobra, budai emlékműve, valamint a helyi templom falán elhelyezett emléktábla előtt tisztelegtek - a Budakalászon tavalyelőtt állított Klebelsberg-szobornál is tartottak ünnepséget, amelyet pénteken a pesthidegkúti önkormányzat díjátadója követett.


A ciszter gimnáziumban tartottak megemlékezést Klebelsbergről (Fotó: Lovász Lilla)

Kedden Fehérváron folytatódott az emlékezés-sorozat a helyi ciszter gimnáziumban, melynek Klebelsberg maga is diákja volt a 19. század végén. Először Orosz Ágoston igazgató mondott beszédet, ezt a jeles államférfi életének felidézése, énekszám és zongoraműsor követte (Berta Annamária szavaira Ferencz Éva Magyar örökség-díjas előadóművész és Erdősi-Boda Katinka felelt dallal, illetve három Bartók-zongoradarabbal).

A díszteremben kiállítás is nyílt (Fotó: Lovász Lilla)

Egy ember  aki miniszter volt; a verset Németh Sándor mondta el, utána a díszteremben elhelyezett kiállításokat adták át hivatalosan is az érdeklődőknek: a virágrajzokból, fényképekből, valamint Klebelsberg kúriáiról és portréiból álló anyagot Kollmann J. György,  a szoborállítás kezdeményezője ajánlotta az egybegyűltek figyelmébe. A Klebelsberg Kunó Emléktársaság ügyvezető elnöke, Erdősi Károly a néhai vallási és közoktatásügyi miniszter kultúrpolitikai örökségéről is szólt előadásában.
Vendégek és szervezők eztán közös belvárosi sétára indultak, Vastagh Rita,  a ciszter gimnázium tanárának kalauzolásával.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!