Hírek

2012.11.05. 17:08

Lopott csaptelepek értékesítéséből tartotta fenn magát a betörő (fotókkal)

Székesfehérvár - Közel húsz rendbeli betöréses lopással gyanúsítanak a gárdonyi nyomozók egy 45 éves ózdi férfit, akit október 31-én az egyik agárdi színesfémtelep közelében fogtak el azután, hogy éppen betörésből származó sárgaréz csaptelepeket adott ott le. A gyanúsított már előzetes letartóztatásban van.

feol.hu

A Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság hétfőn közölte: Agárdon, a Határ utca és Gárdonyi Géza utca kereszteződésében fogták el még október 31-én, reggel akció keretében a Gárdonyi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztályának nyomozói azt a 45 éves ózdi férfit, aki a közeli színesfémtelepen 6 kg sárgaréz csaptelepet adott le. Amikor a rendőrök a tárgyakról, illetve a nála lévő szerszámokról, illetve eszközökről kérdezték, azok származási helyéről nem tudott nyilatkozni. Amikor adatait a nyilvántartón keresztül a rendőrök ellenőrizték, kiderült, hogy a BRFK XV. Kerületi Rendőrkapitánysága sikkasztás elkövetése miatt körözését rendelte el.

Ezt követően a nyomozók előállították a Gárdonyi Rendőrkapitányságra, ahol gyanúsítottként hallgatták ki, majd bűnügyi őrizetbe vették, és kezdeményezték előzetes letartóztatását.

Bírósági meghallgatására november 1-jén került sor, ekkor a Székesfehérvári Városi Bíróság 30 napra előzetes letartóztatásba helyezte a férfit.

A gárdonyi nyomozók a férfit eddig 19 rendbeli betöréses lopással gyanúsították meg, amiket Agárd illetve Velence területén történt lakóházak sérelmére követett el. Az eddigi adatok szerint tavaly december óta folyamatosan járta a nyaralóövezeteket, ahonnan rendszeresen csaptelepeket, illetve fürdőszobai felszereléseket tulajdonított el, majd azokat elemeire szedve az agárdi színesfémtelepen adta le.

A büntetett előéletű férfi az ezek leadásából származó pénzből tartotta fenn magát. Mivel a pesti rendőrök keresték, ezért költözött le Agárdra, egyik rokona nyaralójába, és innen indulva követte el a bűncselekményeket.

A kihallgatásai során a nyomozókkal együttműködő volt, az általa elkövetett bűncselekményekről részletes, beismerő vallomást tett. Azonban tekintettel arra, hogy az általa elismert betörés összes sértettje még nem tett feljelentést a bűncselekményekről, a sértettek felkutatása, beazonosítása folyamatban van. Amit nehezít, hogy a nyaralótulajdonosok az ország különböző pontjain laknak.

Az ügy a férfi letartóztatása mellett tovább folyik a Gárdonyi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztályán.

A fentiek alapján a gárdonyi rendőrök az illetékességi területükön található színesfémtelepek átfogó ellenőrzését tervezik társhatóságok bevonásával.              

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!