2013.02.04. 15:03
Még nem jogerős a határozat a bodajki telephely ügyében
Bodajk - Még nem emelkedett jogerőre az a határozat, illetve azok a kötelezések, amelyeket a Közép-Dunántúli Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség adott ki a Bodajk határában levő telephely bérlőjére vonatkozóan.
Erről a zöldhatóság vezetője, Zay Andrea igazgató értesítette a város polgármesterét január 31-ei keltezésű levelében.
A szóban forgó cég - mint arról már hírt adtunk -, nagy mennyiségű, papíripari hulladékot halmozott föl a korábban megszerzett hulladékkezelési engedély birtokában a telephelyen.
A cikk megjelenését követően Bodajk polgármestere, Almádi István megkereste a felügyelőséget, és tájékoztatást kért az ügyről. A fent említett levél az erre a megkeresésre adott válasz, mely hétfőn - teljes terjedelmében - felkerült a város honlapjára.