Hírek

2013.03.25. 15:49

Nincs ingyen az ingyen - Kiegészítő jegyárat kell fizetni egyes buszjáratokon

Székesfehérvár - Nyugdíjas olvasónk, Mészárovics György a fővárosból utazott a megyeszékhelyre, és meglepetéssel tapasztalta, hogy ezt már nem teheti meg ingyen. Nyilván nincs ezzel egyedül.

Tihanyi Tamás

Miután olvasónk, Mészárovics György felkereste lapunk szerkesztőségét, igyekeztünk minden fontosat megtudni a legújabb   változással kapcsolatban.  A lényeg tehát a következő: a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium döntése alapján március 15-től a Volán közlekedési vállalatok egy sor autóbuszjárata úgynevezett emelt szintű országos besorolásba került, ezért csak kiegészítő jegy váltása mellett vehető igénybe. Fontos ehhez még tudni azt, hogy  a kiegészítő jegyár  a bérlettel utazó utasok esetében nem alkalmazható.

Az utas adott esetben jobban jár, ha buszozás helyett a vasutat választja (Fotó: Pati-Nagy Bence)

Emelt szintű országos személyszállítást végző autóbuszjárat igénybevételekor a fizetendő díj a menetjegy díjának és a kiegészítő jegy díjának az együttes összege. A kiegészítő díjat ugyanazon utazási távolságra kell megfizetni, mint amilyen távolságra a menetdíjat, kivéve, ha az igénybe vett autóbuszjárat rövidebb távolságon közlekedik emelt szintű járatként, mint amilyen távolságon az utas a járattal utazik. Ez utóbbi esetben a kiegészítő díjat az utazás csak azon szakaszára és távolságára kell megfizetni, amelyen a járat emelt szintű járatként közlekedik. A kiegészítő díjból kedvezmény már nem vehető igénybe. Az emelt szintű országos autóbuszjáraton a kiegészítő díjat a díjtalan utazásra, illetve a kedvezményes utazásra jogosultaknak, valamint a teljes árú menetjeggyel utazóknak utazási alkalmanként és járatonként külön, teljes áron meg kell fizetniük.

Kivétel kevés van: csak a hadigondozott és kísérője, valamint a hadiözvegy mentesül az emelt szintű kiegészítő díj megfizetése alól. Ez vonatkozik a 3 évesnél fiatalabb gyermekekre is. Budapestig például 150 forint a kiegészítő jegy ára, 200 km megtétele után ez már 324 forint, az egyik  legdrágább a 350-400 km-es utazás kiegészítő jegyének ára, amely már 590 forintba kerül.

A változtatást a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium a közösségi közlekedés versenyképességének javítása érdekében tette meg, s ennek során  a korlátozott körben bevezetett  minőségi autóbuszos felár  a távolsági övezettel arányosan nő. A közúti díj ezzel összességében minden viszonylaton drágább lesz, mint a pótjeggyel növelt vasúti tarifa. A magasabb autóbuszos díj bevezetésével az illetékes  minisztérium szerint megszűnik  a vasút versenyhátránya az emelt szintű szolgáltatások területén.  Így a kedvezőbb áraknak köszönhetően az utasok nagyobb arányban választhatják majd az IC és EC vonatokat.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!