2013.09.08. 18:43
Bepótolták az Öreghegyi mulatságot
A legtöbb munkája a kis faprésnek volt, amely alatt hatalmas kupacba gyűlt a levét vesztett szőlőszemkupac.
Szombaton immár kegyes volt az időjárás az Öreghegyi mulatság megtartásához.Tipikus kisgyermekes program volt szombaton az Öreghegyi Szüreti Mulatság, amelyet az augusztus 19-én megkezdett, ám a szeles, kellemetlen időjárás miatt kényszerűségből félbeszakadt események folytatásaként, pótlásaként szántak a szervezők.
A körzet képviselője, Östör Annamária és az itteni közösségi ház szervezésében talán egy fokkal szerényebben, de azért jó hangulatban mulathattak a Bory téren az öreghegyi polgárok. A kirakodók előtti színpadon zajló események elsősorban a gyerekeknek kedveztek. Az apróságokat szüreti táncházba vitte Kneifelné Laczkó Krisztina, s a gyerkőcök a városi környezetben is megtapasztalhatták – a Hegedűs Családi Kézműves Pincészet segítségével – milyen mozdulatokkal préselték régen a mustnak valót.
Jól csúszott a nedűhöz az Ökoközért által kóstoltatott-kínált sajt. A Palacsinta zenekar koncertjén aztán már a színpadon táncolhattak a gyerekek: a vidám dalok a szülőket is megnevettették. Tóth Tibor és Magasi Tímea, azaz a Tibiton mulatós egyvelege után a Fantom együttes szórakoztatott, a mai legnagyobb slágerekkel, az est pedig a régen várt tűzijátékkal zárult.