Hírek

2013.12.18. 11:50

Nem csökken a zaj?

Székesfehérvár - A zajvédő fal megépülése többeknek segített, ám a Vizaknai, az Orsovai és a Székely utca végén nem hozta meg a kívánt zajcsökkentést.

Házi Péter

– Amikor két évvel ezelőtt a zajmérő szakember megmérte a Vízaknai út 125-nél a zajterhelést, azt mondta nekünk, hogy a fő zaj nem is a közvetlen közelünkben lévő elkerülőszakaszról jön, hanem az elkerülő vasútvonal miatt felüljáróvá épített részéről. Köszönjük Brájer Évának, hogy elérte a zajárnyékoló fal megépülését, sokat küzdött érte, a gond csak az, hogy a felüljáró részre nem építettek semmit – mondja a Vízaknai utcában lakó Horváth István, aki az Orsovai utcai Baross Ákossal és a Székely utcai Pataki Gézával együtt azt állítja, hogy az őket érő zajterhelés nem csökkent fal megépülte óta. Több szakembertől tudják, hogy a zaj nem egyenes vonalban, hanem ívben felfelé terjed, ez csapódhat le az említett utcákban. Ráadásul a beton felüljáró felerősíti az onnan kiérkező vonat hangját. Ez a probléma sem oldódott meg. Szerintük az is segíthetné a megoldást, ha az említett felüljárón 110 helyett 60 kilométer/órára csökkentenék a sebességhatárt. Ezzel talán elviselhetővé válna a zajterhelés.

Horváth István (j) és Baross Ákos (k) már tavaly is jelezte, hogy a legerősebb zajterhelés az elkerülő út hídjáról érkezik, erre a szakaszra viszont nem épült zajárnyékoló fal most sem. Fotó: FMH-archív

Megkerestük a környezetvédelmi felügyelőséget, hogy az elkerülő mely szakaszán írták elő a zajvédő fal építését. Nos, a válasz szerint az elkerülő mentén négy helyen írták elő a zajvédő fal megépítését, ebből két szakaszon meg is valósult, ám a Vásárhelyi utca és a Temesi utca védelmére nem épült meg a fal. Ezen kívül az alaphatározatban további helyeken írtak elő zajárnyékoló falat, de ezek megépítése az M81 jelű út (azaz az elkerülő folytatása) miatt okafogyottá vált. Időközben az út ideiglenes forgalomba helyezési engedélye még augusztus végén lejárt, „végleges forgalomba helyezésének feltétele a zajárnyékoló falak megépítése, valamint a zajvédelmi követelmények maradéktalan teljesülése lesz, amit a felügyelőség felé igazolni kell."

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!