2016.03.29. 11:52
Intermodális központot és talán déli elkerülő utat is kaphat Fehérvár!
Fehérvár-Budapest – A magyar közlönyben is megjelent, hogy 6,5 milliárd forintot kap a város a vasútállomás melletti intermodális közlekedési központ megépítésére. Fehérvár polgármestere ezzel kapcsolatban arról is beszélt, hogy tárgyalásban vannak az állammal a déli elkerülő út építése ügyében.
Az úgynevezett intermodális központ célja, hogy megkönnyítse az átszállást a vasút és a buszos közlekedés között, így ha a központ megépül, a Piac téri buszpályaudvar ugyan megmarad, de a vasúthoz a jelenleginél jóval több busz érkezik majd. A hír hallatán egyébként már a közösségi oldalon is megindult a találgatás, hogy a buszok új „központja” a vasút északi vagy a déli oldalán lesz-e, illetve, hogy mi lesz a sorsa a Vasvári gimnáziumnak, hiszen az intermodális csomópont egyik lényeges eleme a sok parkoló megépítése is.
A déli elkerülő út megépülése segíthetne a Horvát istván, Széchenyi utcai dugók megszüntetésében Fotó: Koppán Viktor
Tisztázni érdemes, hogy a vágányok felett most épülő felüljáró, amelynek jelenleg csak a fele készült el, gyalogos felüljáró lesz, megépítésének második üteme pedig az év második felében kezdődhet, amint azt kérdésünkre a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. közölte.
Ezen túl azonban, a már említett intermodális csomópont részeként egy autós felüljáró is épül a vágányok felett, ami a Mártírok útját köti össze az Új Váralja sorral. Amint Cser-Palkovics András polgármester a hírrel kapcsolatos videoüzenetében elmondta, tárgyalásban van az önkormányzat az állammal a déli elkerülő út megépítésének ügyében. Ez az út az Új Váralja sort kötné össze a Seregélyesi úttal, így kialakulna az a tehermentesítő útvonal, ami a Széchenyi, Horvát István utca és a belváros leterheltségét csökkentené jelentősen.
Azzal kapcsolatban azonban, hogy pontosan miként néz majd ki az új intermodális csomópont, hogy hol lesznek a parkolók és mennyire kell a környéket „átrendezni”, jelenleg folynak az állammal a tárgyalások, a polgármester annyit ígért, mihelyst ezek a kérdések eldőlnek, természetesen tájékoztatják a közvéleményt.