Hírek

2016.03.01. 20:43

Még öt tárgyalás a halálra éheztetett agárdi kisfiú ügyében

Székesfehérvár – Két plusz tárgyalási napot is kijelölt a bíró, hogy márciusban biztosan ítélet születhessen az agárdi, a vád szerint éhezés következtében elhunyt kisgyermek ügyében.

Kocsis Noémi

Érdekesen alakult a nyílt ülés a 2013 tavaszán elhunyt kisfiú ügyében indult büntetőperben. Először pedig úgy tűnt, a megismételt eljárásnak köszönhetően az egész nap iratismertetéssel telik majd megint – ennek ellenére a jelen lévő négy igazságügyi orvosszakértő kemény kérdéseket kapott az 1-4.rendű vádlottak védőjétől. Az ügyvéd egy sor kérdést tett fel a kisfiú boncolási jegyzőkönyvével kapcsolatban, s több ponton kifogásolta az elvégzett vizsgálatok módszerét, illetve hiányolt szerinte fontos egyéb vizsgálatokat. Egyebek mellett a májból végzett elemzés jelenidejű ismétlését, amely azonban–halott, tartósított szövetről lévén szó –m ár nem lehetséges.

Az ügyvéd felvetette, a honi gyakorlat mellett álláspontja szerint fontos lenne további, akár külföldi szakintézetekben elvégezhető vizsgálatokat is elvégezni, ám utólag végül erre nem tett indítványt, a háromfős bírói tanácsot vezető Édl Gabriella bíró ugyanis figyelmeztette: inkább am ár meglévő szakértői jegyzőkönyvek részleteiről fogalmazza meg kétségeit. A pontról-pontra történő, apró részletekbe is belemenő kérdésfeltevés gyakorlatilag egész napos procedúrává vált, így délután négykor a bírónő az ülést csütörtök reggelre napolta el. A család védőügyvédjei már nem először firtatják az ügyben eddig kirendelt és felkért szakértők kompetenciáját, de eddig még nem fordult elő, hogy az elvégzett vizsgálatok elégséges volta merült volna fel kifogásként.

A győri orvosszakértők által összeállított anyagban többek között szerepel, hogy az elhunyt gyermeknek sem a táplálhatósága, sem a tápláltsága nem volt megfelelő, azonban a szakértők megegyeznek abban, hogy ezen a helyzeten a család könnyedén változtathatott volna, beavatkozhatott volna a később végzetesnek bizonyult folyamatokba, de ez nem történt meg. Szerencsére a felelősség megállapítása nem szakértői feladat, arról majd a bíróság dönt – ám nem elhanyagolható foglalkozni a ténnyel, hogy az egészségesen született és négy hónapos koráig szépen fejlődő kisgyermek másfél éves korában súlyosan alultápláltan és legyengülve, alig négy és fél kilósan elhunyt. Addig egy éven át is tartósan éhezhetett, a vád szerint.

A gyermekorvosnő sem járhatott el kellő eréllyel, mikor a kisfiú esetleges vízfejűségét megállapító vizsgálatokat nem rendelte el határozottan a családnál. A doktornőnek – akit egyébként azért fogadott a család, mert szimpatizáltak homeopátiát előtérbe helyező medicinájával–csak a kisfiú első kilenc hónapjára volt rálátása, bizalomvesztésre hivatkozva ugyanis megvonták megbízatását. Az ő szerepe, akár csak a bioenergetikusé, még nem tisztázott teljesen. A per a héten csütörtökön folytatódik a Székesfehérvári Törvényszéken, ítélet várhatóan a hó végén születik.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!