Hírek

2016.09.27. 17:50

Érzékenyítő foglalkozást tartottak a diákoknak

Székesfehérvár - A Pata és Mancs egyesület érzékenyítő foglalkozást tartott a Széna téri Általános Iskola negyedik osztályosainak.

Buthy Lilla

A székesfehérvári Pata és Mancs Terápiás és Oktatási Egyesület szeptemberben érzékenyítő programot is indított: három, a terápiás kutyákra nyitott általános iskolában tartottak ilyen foglalkozást a negyedik évfolyamosoknak. Az István király Általános Iskola és a Munkácsy után tegnap délelőtt a Széna téri Általános Iskolába látogattak el, de szívesen bővítenék az iskolák körét. Most négy kutya, két border collie, egy cavalier king charles spániel és egy vakvezető tanonc labrador és vezetőik játékos formában mutatták meg a gyerekeknek, miért fontosak a segítő kutyák. Egy kislány, már rögtön az elején jelentkezett, és elmesélte, amikor egyszer Budapesten jártak, az anyukája segített egy vak bácsinak a metróban. Az érzékenyítő program éppen erre irányul: hogy nyissunk a számunkra ismeretlen felé, és tudjunk segíteni, ha szükség van ránk. A gyerekek többsége azonban még mindig azt húzza be a foglalkozásra összeállított kérdőíven, hogy nem találkozott még autista, mozgássérült vagy épp látássérült emberrel. A foglalkozáson rájuk irányult a figyelem.

Cooper, a bűbájos border collie fiú nagyon szereti az emberek társaságát, ég benne a tenni vágyás, és boldog, ha dolgozhat. A Széna téri Általános Iskola negyedik osztályosai örülhettek a kutyusoknak és vezetőiknek, akiktől sokat tanultak Fotó: Molnár Artúr

Csorbáné Szigetvári Melinda, az egyesület elnöke, logopédus és kutyás terapeuta elmondta, az egyesület mancsos tagjaiban az a közös, hogy szeretik, ha van feladat, ég bennük a tenni vágyás, imádnak dolgozni, jámbor módon közelednek az autista gyermekekhez, puszta jelenlétükkel is oldják a feszültséget, keresik az emberek társaságát, sőt kifejezetten kezdeményezik, hogy kontaktusban lépjenek velünk. Elmesélte, ha a három terápiás kutyusa meglátja az egyesület pólójában, be vannak sózva, látványosan örülnek, hiszen tudják, hogy gyerekekhez mennek.

- Szemtanúi vagyunk annak, ahogy a kutya és a gyerek egymásra hangolódik, és valami különleges születik. Amikor megtörténik a csoda, amikor a kutya áttöri az addig a percig áthatolhatatlannak hitt falat - tette hozzá, majd több ilyen, a terápiás kutyáknak tulajdonítható pozitív eredményt is elmesélt. Az egyik történet úgy kezdődött, hogy volt egy autista kisfiú, aki extrém módon rettegett a plüssállatoktól is. A csoportban is el kellett pakolni ezeket. Mára már saját kutyusa is van. Egy másik példa: a terápiás kutyák a dadogó, hallássérült vagy megkésett beszédfejlődésű gyermekeknél is rendkívül hatékonyak tudnak lenni. Egy halmozottan sérült kisfiú például, akit addig szondán keresztül tápláltak, utánozni kezdte otthon a terápiás kutyát, akit enni látott. Ma már szilárd ételt eszik.

Az egyik beszédindító csoportjukban sikerült életében először megszólalásra bírni egy autista hallássérült kisfiút, amikor a kutyát etetve így szólt: Hamm, Bella! Azóta több szóval is kommunikál.

Most hét osztály, kétszáz tanulója ismerkedhetett meg a négylábúakkal és vezetőikkel, a segítő kutyák típusaival és tevékenységével. Az érzékenyítő program során a gyerekek nyitottak voltak az ismeretlenre, megtanulták, ők is tudnak segíteni a mozgás- és látássérült embertársaikon, és azt is, hogyan. Megtanulták, hogy abban a pillanatban, amikor felkerül a hám a cuki, játékos és bohókás labrador kölyökre, aki vakvezetőnek tanul, onnantól kezdve már nem lehet simogatni, etetni, nem lehet elvonni a figyelmét. A kutyus is teljesen átszellemül. Olyankor dolgozik, ő a gazdája szeme, ő felel érte. De mi is segíthetjük.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!