Hírek

2017.08.23. 16:20

Egyre többen állnak tanárnak és nő a többletmunka anyagi elismerése is

Egyre többen jelentkeznek a tanárképző karokra, az osztatlan tanárképzésre különösen nagy volt az érdeklődés az elmúlt három-négy évben - erről a Klebelsberg Központ elnökhelyettese beszélt a napokban az M1-en azzal összefüggésben, hogy szeptembertől nő a többletmunkát végző pedagógusok anyagi elismerése.

FMH-információ

Hajnal Gabriella szerint ugyan vannak még hiányszakok, például a természettudományi területen, de azt tapasztalják, hogy egyre kevesebb a pályaelhagyó. Az elnökhelyettes felidézte: a pedagógusok béremelése négy lépcsőben érte el a mostani maximumot, a 2017 szeptemberében az életpályamodellhez kapcsolódó béremelés utolsó részlete átlagosan 3,5 százalékos bérnövekedést jelent a pedagógusoknak. A pótlékemelésről azt mondta: egy egyetemi végzettségű osztályfőnök pótléka minimum 20 ezer 300 forint lesz. Az osztályfőnökök és munkaközösség-vezetők pótléka a tankerületi központokhoz tartozó iskolák pedagógusai esetében az eddigi összegnek akár a háromszorosát is elérheti a következő hónaptól kezdve - írták közleményükben.

A pótlékok irányadó mértéke a jogszabályban meghatározott középérték, és az intézményvezetők dönthetnek arról, hogy miként differenciálják a pótlékok összegét. Mivel az illetményalap emelkedik, és ebből számítják a pótlékok értékét, ezért szeptembertől a differenciálástól függetlenül is minden osztályfőnöknek és munkaközösség-vezetőnek nő a díjazása
- tették hozzá.

Forrás: OFIK / Felvi / MTVA Sajtó- és Fotóarchívum / MTI

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!