2017.08.08. 12:02
Új járdát adtak át a Béla úton
SZÉKESFEHÉRVÁR Az öreghegyi Béla úton 460 méter hosszan térkő járda épült. Felújították a vízelvezető árkokat is.
A Béla úti új, térkő burkolatú járda a Szeredi utca és a Nagyszombati út között húzódik. Másfél méter széles és 460 méter hosszú. Ugyanitt felújították az árkokat is. A műszakilag indokolt középső szakaszon – 140 méter hosszan – az árkok burkolása is megtörtént már.
Östör Annamária önkormányzati képviselő elmondta, eddig ezen az útszakaszon járda egyáltalán nem volt, ami azt jelentette, hogy gyalogosan, futva, vagy akár babakocsival mindenkinek a 811-es számú úton kellett közlekednie az autók és kamionok között. Örömét fejezte ki, hogy ez a balesetveszélyes állapot megszűnt. Hozzátette, hogy ezen túl felújították a Szeredi utca és a Rózsahegyi út között a rossz állapotban lévő kapubejárókat, a csapadékelvezetéssel együtt: kitisztították az árkokat, ami sokkal jobb vízelvezetést, és a lakók számára könnyebb tisztántartást tesz lehetővé.
Östör Annamária (j) számolt be a járdafelútásról
Fotó: Simon Erika
Bakró-Nagy Tamás, a Városgondnokság műszaki ellenőre számolt be a Béla út és Fiskális út csomópontjában kiépített gyalogos-átkelőhelyről. Ott a korábbi széles torkolat vissza lett szűkítve, mert a járművek eddig túl nagy sebességgel vették be a kanyart. A csomópontban új közvilágítási oszlopot is kihelyeztek, míg a meglévőn lecserélték a lámpafejeket.