Kézilabda

2011.11.02. 12:51

Vereségével az Alcoa kiesett az MK-ból

Székesfehérvár - A női kézilabda Magyar Kupa 3. fordulójában az Alcoa FKC a területi sorsolási elvnek köszönhetően zsinórban immár 3. éve a Veszprémmel játszott.

Matók János

Bezzeg például a Békéscsaba, annak bizony könnyű ellenfelek jutnak a Magyar Kupában - mondhatják, és mondták is  nagyon  sokan teljes joggal, hiszen a Békés megyei alakulat szomszédságában se híre, se hamva NB I-es riválisnak. Nem úgy az Alcoa FKC és a Veszprém Barabás:  immár harmadik éve annak, hogy a felek összekerülnek egymással az MK-ban, köszönhetően a Magyar Kézilabda Szövetség "roppant igazságos" lebonyolítási rendjének.  Talán az MKSZ új vezetése a következő szezonban változtat majd a kiíráson, ám addig nincs mit tenni, ez van, ezt kell szeretni.   És miután a továbbjutás sorsa csak egy mérkőzésen dől el, így nagy volt a tét a kedd esti, fehérvári találkozón. Amely egyben az Alcoa FKC szombati KEK-mérkőzésének a főpróbája is volt egyben.

  Mihály Attila nélkül kezdett a hazai csapat, mert még a múlt pénteki, a békéscsabai bajnoki után feljelentették a játékvezetők az FKC vezetőedzőjét. Ha nem így lett volna, vélhetően további eltiltásra is számíthatna, amennyiben ő ül a hazai kispadon a Veszprém ellen, mert amit a két játékvezető, a két Gábor csicsergett a fehérváriak kárára, az felháborító volt. Mondhatjuk ezt még akkor is, ha a lányok az első félidőt sajnos átaludták. Nem véletlen, hogy Siti Bea már a 15. percben időt kért, hiszen a Veszprém már 10-4-re vezetett. Nyugodtan tehette, mert egyrészt Bulath tarthatatlan volt, másrészt az ítéletek is rendre neki kedveztek. Nagyon úgy tűnt, hogy ez a hajó már elment, ám a második félidő közepén lábra kaptak Triscsukék. Hétgólos hátrányukból ekkor 24-21-re felzárkóztak, sőt, érett az egyenlítés, ám egy újabb jogtalan hétméteres, plusz Horváth kiállítása ezt meggátolta. Ám a csajok nem ismertek lehetetlent, s 28-27-re felzárkóztak. Az egyenlítés ezúttal sem sikerült, erről a végén Hargitai gondoskodott, amikor Niksicset lövés közben lerántották, de se büntető, se kiállítás. Hiába, ahogy mondani szokás, széllel szemben pisilni nem ildomos. A végén Mayer, majd Németh Nóra is betalált, így egy góllal nyertek a vendégek. Ezzel a vereséggel az Alcoa FKC kiesett az MK-ból, de szombaton 20 órakor jöhet a KEK-ben itthon a török Üsküdar.

Alcoa FKC-Veszprém Barabás KC 30-31 (12-17)
 
Köfém Sportcsarnok, 500 néző. Vezette: Hargitai Gábor, Markó Gábor.

Alcoa FKC: Szikora - Niksics, Bízik 4, Tilinger 62, HORVÁTH 6, TRISCSUK 7, Becséri 1, csere: Trimmel (kapus), Nikcsevics 4, Németh K., Maruscsec, Németh N. 2. Megbízott edző: Siti Beáta.
Veszprém: Kiss - Azari 5, Mayer 4, EMBEROVICS 4, Farkas Veronika 3, BULATH 125, Juhász 21, csere: Szabadfi, Nagy 1, Földes Viktória, Hanczvikkel. Vezetőedző: Gyurka János. Hétméteres: 22, ill. 66. Kiállítás: 6, ill. 6 perc.
Az eredmény alakulása: 6. perc: 2-5, 10.: 3-8, 15.: 4-10, 19.: 7-11, 23.: 10-13, 33.: 12-19, 38.: 14-21, 43.: 18-23, 48.: 21-24, 53.: 22-24.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!