Külföld

2011.05.09. 19:00

Ahmadinezsád: Irán Isztambulban folytatja atomtárgyalásait

Isztambulban újítja fel Irán atomprogramjáról szóló tárgyalásait a nagyhatalmakkal - jelentette be Mahmúd Ahmadinezsád iráni elnök hétfőn a török nagyvárosban.

MTI

 "Remélem, hogy ez a fontos témakör végső megoldást talál a soron következő isztambuli tárgyalásokon" - fűzte hozzá Ahmadinezsád sajtóértekezletén, amelyet az iráni állami televízió élőben közvetített.
 Irán legutóbb januárban folytatott megbeszélést az 5+1-es országcsoporttal, vagyis az ENSZ Biztonsági Tanácsának öt állandó tagjával és Németországgal. Az egyezkedés akkor eredménytelenül zárult, mert Teherén nem fogadta el azt az ajánlatot, hogy bizonyos kereskedelmi és diplomáciai előnyökért cserébe korlátozza vitatatott urándúsítási programját 
 Ali Akbár Szálehi iráni külügyminiszter februárban Genfben konzultált az európai partnerekkel, majd közölte: az iszlám köztársaság reméli, hogy további tárgyalási fordulók lesznek, de dátumot nem közölt.
A BT több határozatban szólított fel Iránt, hogy függessze fel nukleáris programját, hogy lehetővé váljanak a tárgyalások egy olyan szerződésről, amely eloszlatná a Nyugat kételyeit, hogy Teherán titokban az urándúsítással atomfegyver előállítására készül. 
 Irán váltig tagadja ezt, és azt állítja: atomprogramja békés célokat, energiatermelése növelését szolgálja.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!