Külföld

2011.11.23. 10:41

A miniszterelnököt is lehallgatták?

Iveta Radicová szlovák miniszterelnököt is lehallgatta a szlovák katonai elhárítás (VOS) - állítja a Novy Cas című szlovák napilap.

MTI

A legnagyobb példányszámú pozsonyi újság szerdai kiadásában közöltek szerint ezt a Dáma elnevezésű, a lap által áttanulmányozott titkosszolgálati dokumentum bizonyítja.

Újságírók lehallgatása miatt távozni kényszerül hivatalából Lubomír Galko szlovák védelmi miniszter. Ivan Gasparovic államfő közölte, hogy a szerdai kormányülés után Galkót visszahívja tisztségéből.

Az 1989-es rendszerváltás utáni szlovák politika egyik legnagyobb lehallgatási botrányáról szóló első információk hétfőn kerültek nyilvánosságra, s egyelőre teljes bizonyossággal nem tudni, mi van a háttérben, s mik lesznek az ügy következményei.

Galko nem tagadja, hogy a szlovák katonai elhárítás, amely a védelmi miniszter alá tartozik, az elmúlt hónapokban lehallgatta és megfigyeltette a TA3 hírtelevízió vezérigazgatóját és a Pravda című napilap három belpolitikai szerkesztőjét. Hozzáférhető információk szerint a Pravda szerkesztőit a titkosszolgálatoktól kiszivárgó információk miatt figyelték, míg a TA3 igazgatóját reklámügynöksége tevékenységével kapcsolatban.

A Novy Cas által ismertetett Dáma nevű dokumentum állítólag nagyrészt Radicová nézeteit foglalja össze Martin Chren volt gazdasági államtitkár egyik ügyében. Chrennek tavaly összeférhetetlenség miatt távoznia kellett bársonyszékéből. Kiderült ugyanis, hogy "besegített" egy állami megrendelés elintézésébe a Hayek Consulting cég számára, amelynek társtulajdonosa. Az iratban található értesülések a titkosszolgálat informátoraitól származnak. Ugyanakkor szó van benne egy telefonbeszélgetésről is Iveta Radicová és Richard Sulík, a Szabadság és Szolidaritás (SaS) párt elnöke között. A Dáma nevű dokumentum létezését a lapnak két, egymástól független érintett személy is megerősítette.

A védelmi miniszter a lap kérdésére azt mondta, soha sem hallott egy Dáma nevű akcióról.

Az öt legnagyobb szlovák napilap főszerkesztői szerdán közös nyilatkozatban fejezték ki szolidaritásukat a lehallgatott újságírókkal, s határozottan elítélték a lehallgatásokat, a sajtószabadság megsértésének minősítették azokat.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!