Külföld

2012.04.23. 15:50

Lemondott a holland kormány

Mark Rutte holland miniszterelnök és kabinetje lemondott, miután nem tudott megállapodásra jutni a költségvetés csökkentéséről - jelentette be hétfőn a kormány szóvivői hivatala.

MTI

Beatrix királynő hétfő délután fogadta Ruttét, és elfogadta a kormány lemondását, egyúttal felkérte, hogy ügyvivőként maradjon hivatalában.

A miniszterelnök még a délután folyamán beszédet mond a hágai parlamentben, amelyben kitér a költségvetésről folytatott tárgyalásokra és a választások időpontjára.

A holland NRC Handelsblad napilap internetes kiadása szerint a nagyobb pártok egyetértenek abban, hogy mielőbb kiírják a választásokat, hírek szerint még júniusban. Korábban megfigyelők szeptemberre várták az előrehozott választásokat.

A kormány bukását Geert Wilders, a jobbközép kisebbségi koalíciót kívülről életben tartó szélsőjobboldali Szabadságpárt (PVV) vezetője okozta, aki megvonta támogatását, mert elégedetlen volt az úgymond "Brüsszelnek kritikátlanul fejet hajtó" takarékossági politikával. Egyes sajtójelentések szerint viszont Wilders elégedett volt a két hete folyó költségvetési tárgyalásokon elértekkel, de nem akart szembeszállni pártja euroszkeptikusaival, akik viszont nem voltak hajlandóak engedményeket tenni Brüsszelnek.

A jobboldali liberális Rutte 2010 októberében alakíthatott kormányt, és egyike a legrövidebb ideig hatalomban lévő miniszterelnököknek. Jan Kees de Jager holland pénzügyminiszter úgy nyilatkozott, hogy a kormány a politikai válságtól függetlenül benyújtja a parlamentnek a bruttó nemzeti termék (GDP) 3 százaléka alá szorított hiánnyal számoló költségvetést. Mint hozzáfűzte, számít arra, hogy az ellenzéki pártok szavazataival meglesz a többség.

Olli Rehnnek, az Európai Bizottság pénzügyi politikáért felelős tagjának szóvivője hétfőn elmondta: Brüsszel arra számít, hogy a holland költségvetési hiány nem lépi túl a GDP arányos 3 százalékot. "Nem Brüsszelről van szó, hanem arról, hogy ez jó lenne Hollandiának és polgárainak" - hangoztatta a szóvivő.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!