Kultúra

2009.10.12. 02:29

Könyvtár, minden korban

Székesfehérvár - Hogy a kölcsönzésen, információszerzésen kívül mennyi mindent is lehet csinálni egy könyvtárban, az ismét kiderült az őszi könyvtári napok során.

Bokros Judit

A megyei könyvtárban ismét megszervezték a raktártúrát
Fotó: Nagy Norbert

A szervezők idén még nyitottabbá tették az egy hetes rendezvénysorozatot, amelynek elsődleges célja természetesen az olvasók bevonzása a könyvtárakba, illetve az olvasóvá nevelés, ám emellett most a korábbinál is nagyobb hangsúly helyeződött a szórakoztatásra, a tanácsadásra.

A Vörösmarty Mihály Megyei Könyvtárban például ezért is szerveztek egészségnapot, előadást az időskori társas kapcsolatokról, ismerkedési estet, illetve süticsatát - ez utóbbit külön a nagymamák, az idősek kedvében járva, merthogy az idei könyvtári napok célcsoportja e korosztály volt. S hogy milyen sikerrel járt az újítás? Vasné Borsos Beáta könyvtáros szerint nagy volt az érdeklődés, az egészségnapon mintegy 300 látogatójuk akadt, de az ismerkedési est is nagyon népszerűnek bizonyult, akárcsak a nagyinet. Ez utóbbi programnál két csoportot kellett indítani, annyian szerették volna elsajátítani az internetezés csínját-bínját. A közösségi rendezvények ideje alatt magát a könyvtárat, a szolgáltatásokat is népszerűsítették - tette hozzá a szervező. Beszélgetésünk alatt már javában folyt a raktártúra, amely a könyvtár gazdag állományába engedett bepillantást az érdeklődőknek. Aki akart, kedvezményesen vásárolhatott újságokat, könyvet, s ismét élhetett az ingyenes beiratkozás lehetőségével.

A városi könyvtár megint az Alba Plaza előtti térre szervezte a könyves vasárnap programjait, amelyeknek némileg keresztbe tett az esős délelőtt, így a rendezvény beköltözött a bevásárlóközpontba. Az ételudvar melletti kis színpadnál nagyszülők, anyukák, apukák, gyerekek zsibongtak, a plázában korzózók legnagyobb meglepetésére. Még nagyobb lett a csodálkozás, amikor a színpadra állított mesemondófotelben elhelyezkedett Sebestyén István bukovinai székely mesemondó, s belekezdett egy székely mesébe. Egészen üdítő élmény volt ez a szokásos rádióműsor helyett, a maga ízes mivoltában, némi kontrasztban a környező butikok és büfék látványával. A mesemondó helyét ezután nagymamák vették át, akik Benedek Elek s más meseírók, gyűjtők tiszteletére mondtak történeteket.

A kicsiket a színpad előtt kézműves-foglalkozás várta, lehetett például bábot készíteni és hozzájárulni a nap szőttesének elkészüléséhez. Előbbiben Németh Aranka segédkezett az aprónépnek, az idős hölgy maga is gyakran látogatja a házuk alatti könyvtár rendezvényeit. Utóbbinál pedig Sereg Mátyásnétól lehetett útmutatást kérni a szövéshez. Érdekes elfoglaltságot kínált még a kötélverőgép, amelynek titkába Oláh József avatta be a kíváncsi érdeklődőket.

Élménydús vasárnap volt.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!