Kultúra

2009.12.01. 03:29

Kiugróan sokoldalú

Budapest - Kedves és barátságos, allűröktől mentes, de egyáltalán nem kitárulkozó művész Kálloy Molnár Péter. A lelkét, a gondolatait és érzéseit inkább a színpadon, a verseiben, a dalaiban, a zenéjében és rendezőként fogalmazza meg.

Varga Zsuzsa

 Kálloy Molnár Péter a gimnáziumot már Debrecenben járta. - Ott az újságírástól kezdve a régészeten át a matematikáig mindenbe belekóstolhattam, közben a verseim már megjelentek a Hajdú-Bihari Naplóban. Megszállottként fociztam, s az volt a jó, hogy mindenben bátorítottak és támogattak. A rockzene is belépett az életembe, játszottam a mai tankcsapdás Lukács László akkor Vörös Kakas néven futó zenekarában is. Aztán elsőre felvették a Színművészeti Főiskolára, de előfelvételisként be kellett vonulnia katonának. Viszont abban az évben, 1988-ban kezdték forgatni az Angyalbőrben című 13 részes sorozatot, amelyben főszerepet kapott. Akkor költözött Budapestre. Nehezen felfogható, hogyan tud olyan sokfélét csinálni, és minden műfajban kiválót teremteni. - Rengeteg minden érdekel, ezért szakaszokban dolgozom. Nem úgy kell elképzelni, hogy egy nap nyolcezerféle dologba fogok. Tavaly megjelent az ötödik verseskötetem, idén november 11-én pedig a második lemezem A nő után címmel. Az ország szerintem legzseniálisabb zenészeivel dolgoztam együtt immár másodszor, Hrutka Robival és társaival. A Nemzeti után a Vígszínháztól azért vált meg 27 évesen, és lett szabadúszó, mert úgy érezte, többet tud, mint amit használnak belőle . Nem akart többé középkategóriás lenni, igazán nagy lehetőséget pedig nem kapott. - A döntés bejött. Kezdetben nem volt a munkám igazán reflektorfényben, de az évek múlásával kezd beérni mindaz, amit leteszek az asztalra.

Furcsa módon eddig nem találták meg a mérvadó művészi elismerések. - Mivel sok mindennel foglalkozom, a zenészek gyakran azt mondják rám, hogy csak egy színész vagyok, a színészek pedig azt, hogy igen, de mellette zenélek is. Ilyen szempontból nem könnyű, hiszen több területen próbálok létrehozni valami maradandót. Lehet, hogy majd posztumusz kapok valamit. De erről inkább az illetékeseket kellene kérdezni.

Ennek ellenére nem csalódott művész. Készül a 2010. február 21-ei lemezbemutató koncertre a Millenárison, és egy országos turnéra. Szeretne külföldön is darabot rendezni, erről már folynak is a tárgyalások, és az angol mellett megtanulni spanyolul vagy olaszul. Jelenleg párhuzamosan öt darabban játszik főszerepet. Továbbra is teszi a dolgát, járja az általa választott ösvényeket, ahogy mondta, szakaszosan.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!