Kultúra

2010.01.05. 03:29

A világ jó, az élet szép...

Budapest - A sokakat meglepő Karády-lemez után ismét a költészet és a népdal felé fordult Szalóki Ági. De ugyanolyan hitelesen énekel jazzt is, világhírű zenészek társaságában, vagy cigánydalokat. Nemcsak sokoldalú tehetségének, de nyitottságának, őszinteségének és sugárzó kedvességének is köszönheti, hogy bárhol megfordul és dalra fakad, a közönség mindenütt a szívébe zárja.

Varga Zsuzsa

- December közepén jelent meg legújabb albuma, a Gingalló. Ismét gyereklemezt, vagy ahogyan nevezi, családi lemezt készített népdalfeldolgozásokból és megzenésített versekből. Visszatért a régi, tiszta forráshoz?

- Nem mondanám visszatérésnek, hiszen lassan 16 éve ugyanazon az úton haladok. Mindig is a népzene, a népköltészet és a magyar költészet jelentette számomra az ihlet elsődleges forrását.

- Egyedül állítja össze albumainak tartalmát, vagy kalákában, a zenésztársaival közösen döntenek?

- Folyamatosan keresem a megzenésítésre váró verseket. Általában hamar eldöntöm, mi az, amihez zenét tudok elképzelni. Amikor összegyűlt egy nagyobb csokor, megmutatom a zenészeknek, a legtöbbet dallammal együtt. Csaknem 90 százalékuk átmegy a rostán, de volt már, hogy valamit nagyon szerettem volna, ám nekik nem tetszett. Ezt el kellett fogadnom. A cél mindig az, hogy amit csinálunk, azt mindannyian szeressük. Csak így lehet hiteles az előadásunk. A gyerekeknek szóló zene és üzenet alapvetően független mindattól a rossztól, amely bennünket gyakran körülvesz. Azt vallom, hogy a gyerekekben erősítenünk kell nekünk, felnőtteknek, hogy a világ jó, az élet szép, és hogy érdemes mindebben a jóságban, szépségben hinni.

- Olyan könnyedén siklik, szlalomozik a műfajok - cigány- és népzene, jazz, sanzon, gyermekdalok - között, és mindenben hiteles. Különben nem is fogadná el a hazai és a külföldi közönség. Mégis, melyik áll a szívéhez a legközelebb?

- Nincs kedvencem. De egyik nélkül sem lennék egész. Minden dal, amit énekelek, egy rész belőlem. Nem tudom megmondani, hogy például a szemem vagy a szívem a fontosabb...

- Egy interjúban azt mondta, már húszévesen a csúcson volt, külföldön is. Aztán jött egy hullámvölgy, szinte a karrierje természetes folyományaként. Ma már a helyén tudja kezelni a sikert? Kinek a véleménye igazán mérvadó az ön számára? A közönségé vagy inkább zenész barátaié?

- Sokat alakultam az utóbbi években. Az önismeret és az önértékelés szempontjából is. Sokat segített a közönség, a barátok és a szakma (e két utóbbi erősen fedi egymást) véleménye és szeretete. Rengeteget számít, hogy tudom, zenésztársaim bíznak bennem, kölcsönösen megbecsüljük egymást. A közönség azt láthatja, hallhatja, érezheti, hogy a színpadról valami közös jó áramlik. Elsősorban a barátaim véleményét mérlegelem vagy fogadom el, hiszen velük vagyok szorosabb kapcsolatban. Ha nem így lenne, a közönséggel sem tudnék kapcsolatot teremteni. Rengeteg levelet és ajándékot kapok, biztatást, jó szót, ölelést. Boldog vagyok, hogy a zene egy tágabb értelemben vett családot adott nekem.

- Úgy tudom, már másfél éves kora óta énekelt otthon. Az édesanyja, a szülei voltak ilyen dalos kedvűek, vagy már akkor is az éneklés jelentette az ön számára a legteljesebb kommunikációt a környezetével, a külvilággal?

- Az éneklés mindig örömforrás volt számomra. A kommunikációt egyéves koromtól verbálisan oldottam meg.

- A művészlét állandó fegyelmet és alázatot kíván. Előfordult már, hogy önmagát kellett legyőznie?

- Folyamatosan le kell magam győznöm. Néha meg épp azért kell küzdenem, hogy ne küzdjek.

- A Millenárison tartott lemezbemutató koncert után készül országos turnéra?

- December második felében Budapesten két alkalommal is játszottuk a Gingallót, majd tavasszal több vidéki városban is szeretném bemutatni az új lemezt. Persze koncertek közben sem pihenek, hiszen állandóan újabb és újabb verseket keresek. Az enyémeket, a miénket, a mieinket. Mindenkiét, aki azokat magáénak érzi.

Már négy-öt évesen érdeklődött a népzene iránt. Pedagógus szülei nagy figyelmet fordítottak zenei képzésére A VI. kerületi Tóth Aladár Zeneiskola elvégzése után Bodza Klára népdalénekesnő növendéke volt. Évekig tagja volt a világzenét játszó, külföldön is népszerű Besh o Drom és az Ökrös együttesnek. Szólóénekesként 2005 óta lép fel saját zenekarával. Eddig hat szólólemeze jelent meg. Két albumát az Év lemeze díjjal jutalmazták, Miszteri dicséretet (2006), Artisjus-díjat (2006), Kodály Zoltán-emlékdíjat (2007), Márciusi Ifjak Díjat (2009) kapott.

- December közepén jelent meg legújabb albuma, a Gingalló. Ismét gyereklemezt, vagy ahogyan nevezi, családi lemezt készített népdalfeldolgozásokból és megzenésített versekből. Visszatért a régi, tiszta forráshoz?

- Nem mondanám visszatérésnek, hiszen lassan 16 éve ugyanazon az úton haladok. Mindig is a népzene, a népköltészet és a magyar költészet jelentette számomra az ihlet elsődleges forrását.

- Egyedül állítja össze albumainak tartalmát, vagy kalákában, a zenésztársaival közösen döntenek?

- Folyamatosan keresem a megzenésítésre váró verseket. Általában hamar eldöntöm, mi az, amihez zenét tudok elképzelni. Amikor összegyűlt egy nagyobb csokor, megmutatom a zenészeknek, a legtöbbet dallammal együtt. Csaknem 90 százalékuk átmegy a rostán, de volt már, hogy valamit nagyon szerettem volna, ám nekik nem tetszett. Ezt el kellett fogadnom. A cél mindig az, hogy amit csinálunk, azt mindannyian szeressük. Csak így lehet hiteles az előadásunk. A gyerekeknek szóló zene és üzenet alapvetően független mindattól a rossztól, amely bennünket gyakran körülvesz. Azt vallom, hogy a gyerekekben erősítenünk kell nekünk, felnőtteknek, hogy a világ jó, az élet szép, és hogy érdemes mindebben a jóságban, szépségben hinni.

- Olyan könnyedén siklik, szlalomozik a műfajok - cigány- és népzene, jazz, sanzon, gyermekdalok - között, és mindenben hiteles. Különben nem is fogadná el a hazai és a külföldi közönség. Mégis, melyik áll a szívéhez a legközelebb?

- Nincs kedvencem. De egyik nélkül sem lennék egész. Minden dal, amit énekelek, egy rész belőlem. Nem tudom megmondani, hogy például a szemem vagy a szívem a fontosabb...

- Egy interjúban azt mondta, már húszévesen a csúcson volt, külföldön is. Aztán jött egy hullámvölgy, szinte a karrierje természetes folyományaként. Ma már a helyén tudja kezelni a sikert? Kinek a véleménye igazán mérvadó az ön számára? A közönségé vagy inkább zenész barátaié?

- Sokat alakultam az utóbbi években. Az önismeret és az önértékelés szempontjából is. Sokat segített a közönség, a barátok és a szakma (e két utóbbi erősen fedi egymást) véleménye és szeretete. Rengeteget számít, hogy tudom, zenésztársaim bíznak bennem, kölcsönösen megbecsüljük egymást. A közönség azt láthatja, hallhatja, érezheti, hogy a színpadról valami közös jó áramlik. Elsősorban a barátaim véleményét mérlegelem vagy fogadom el, hiszen velük vagyok szorosabb kapcsolatban. Ha nem így lenne, a közönséggel sem tudnék kapcsolatot teremteni. Rengeteg levelet és ajándékot kapok, biztatást, jó szót, ölelést. Boldog vagyok, hogy a zene egy tágabb értelemben vett családot adott nekem.

- Úgy tudom, már másfél éves kora óta énekelt otthon. Az édesanyja, a szülei voltak ilyen dalos kedvűek, vagy már akkor is az éneklés jelentette az ön számára a legteljesebb kommunikációt a környezetével, a külvilággal?

- Az éneklés mindig örömforrás volt számomra. A kommunikációt egyéves koromtól verbálisan oldottam meg.

- A művészlét állandó fegyelmet és alázatot kíván. Előfordult már, hogy önmagát kellett legyőznie?

- Folyamatosan le kell magam győznöm. Néha meg épp azért kell küzdenem, hogy ne küzdjek.

- A Millenárison tartott lemezbemutató koncert után készül országos turnéra?

- December második felében Budapesten két alkalommal is játszottuk a Gingallót, majd tavasszal több vidéki városban is szeretném bemutatni az új lemezt. Persze koncertek közben sem pihenek, hiszen állandóan újabb és újabb verseket keresek. Az enyémeket, a miénket, a mieinket. Mindenkiét, aki azokat magáénak érzi.

Már négy-öt évesen érdeklődött a népzene iránt. Pedagógus szülei nagy figyelmet fordítottak zenei képzésére A VI. kerületi Tóth Aladár Zeneiskola elvégzése után Bodza Klára népdalénekesnő növendéke volt. Évekig tagja volt a világzenét játszó, külföldön is népszerű Besh o Drom és az Ökrös együttesnek. Szólóénekesként 2005 óta lép fel saját zenekarával. Eddig hat szólólemeze jelent meg. Két albumát az Év lemeze díjjal jutalmazták, Miszteri dicséretet (2006), Artisjus-díjat (2006), Kodály Zoltán-emlékdíjat (2007), Márciusi Ifjak Díjat (2009) kapott.

- Nem mondanám visszatérésnek, hiszen lassan 16 éve ugyanazon az úton haladok. Mindig is a népzene, a népköltészet és a magyar költészet jelentette számomra az ihlet elsődleges forrását.

- Egyedül állítja össze albumainak tartalmát, vagy kalákában, a zenésztársaival közösen döntenek?

- Folyamatosan keresem a megzenésítésre váró verseket. Általában hamar eldöntöm, mi az, amihez zenét tudok elképzelni. Amikor összegyűlt egy nagyobb csokor, megmutatom a zenészeknek, a legtöbbet dallammal együtt. Csaknem 90 százalékuk átmegy a rostán, de volt már, hogy valamit nagyon szerettem volna, ám nekik nem tetszett. Ezt el kellett fogadnom. A cél mindig az, hogy amit csinálunk, azt mindannyian szeressük. Csak így lehet hiteles az előadásunk. A gyerekeknek szóló zene és üzenet alapvetően független mindattól a rossztól, amely bennünket gyakran körülvesz. Azt vallom, hogy a gyerekekben erősítenünk kell nekünk, felnőtteknek, hogy a világ jó, az élet szép, és hogy érdemes mindebben a jóságban, szépségben hinni.

- Olyan könnyedén siklik, szlalomozik a műfajok - cigány- és népzene, jazz, sanzon, gyermekdalok - között, és mindenben hiteles. Különben nem is fogadná el a hazai és a külföldi közönség. Mégis, melyik áll a szívéhez a legközelebb?

- Nincs kedvencem. De egyik nélkül sem lennék egész. Minden dal, amit énekelek, egy rész belőlem. Nem tudom megmondani, hogy például a szemem vagy a szívem a fontosabb...

- Egy interjúban azt mondta, már húszévesen a csúcson volt, külföldön is. Aztán jött egy hullámvölgy, szinte a karrierje természetes folyományaként. Ma már a helyén tudja kezelni a sikert? Kinek a véleménye igazán mérvadó az ön számára? A közönségé vagy inkább zenész barátaié?

- Sokat alakultam az utóbbi években. Az önismeret és az önértékelés szempontjából is. Sokat segített a közönség, a barátok és a szakma (e két utóbbi erősen fedi egymást) véleménye és szeretete. Rengeteget számít, hogy tudom, zenésztársaim bíznak bennem, kölcsönösen megbecsüljük egymást. A közönség azt láthatja, hallhatja, érezheti, hogy a színpadról valami közös jó áramlik. Elsősorban a barátaim véleményét mérlegelem vagy fogadom el, hiszen velük vagyok szorosabb kapcsolatban. Ha nem így lenne, a közönséggel sem tudnék kapcsolatot teremteni. Rengeteg levelet és ajándékot kapok, biztatást, jó szót, ölelést. Boldog vagyok, hogy a zene egy tágabb értelemben vett családot adott nekem.

- Úgy tudom, már másfél éves kora óta énekelt otthon. Az édesanyja, a szülei voltak ilyen dalos kedvűek, vagy már akkor is az éneklés jelentette az ön számára a legteljesebb kommunikációt a környezetével, a külvilággal?

- Az éneklés mindig örömforrás volt számomra. A kommunikációt egyéves koromtól verbálisan oldottam meg.

- A művészlét állandó fegyelmet és alázatot kíván. Előfordult már, hogy önmagát kellett legyőznie?

- Folyamatosan le kell magam győznöm. Néha meg épp azért kell küzdenem, hogy ne küzdjek.

- A Millenárison tartott lemezbemutató koncert után készül országos turnéra?

- December második felében Budapesten két alkalommal is játszottuk a Gingallót, majd tavasszal több vidéki városban is szeretném bemutatni az új lemezt. Persze koncertek közben sem pihenek, hiszen állandóan újabb és újabb verseket keresek. Az enyémeket, a miénket, a mieinket. Mindenkiét, aki azokat magáénak érzi.

Már négy-öt évesen érdeklődött a népzene iránt. Pedagógus szülei nagy figyelmet fordítottak zenei képzésére A VI. kerületi Tóth Aladár Zeneiskola elvégzése után Bodza Klára népdalénekesnő növendéke volt. Évekig tagja volt a világzenét játszó, külföldön is népszerű Besh o Drom és az Ökrös együttesnek. Szólóénekesként 2005 óta lép fel saját zenekarával. Eddig hat szólólemeze jelent meg. Két albumát az Év lemeze díjjal jutalmazták, Miszteri dicséretet (2006), Artisjus-díjat (2006), Kodály Zoltán-emlékdíjat (2007), Márciusi Ifjak Díjat (2009) kapott.

- Nem mondanám visszatérésnek, hiszen lassan 16 éve ugyanazon az úton haladok. Mindig is a népzene, a népköltészet és a magyar költészet jelentette számomra az ihlet elsődleges forrását.

- Egyedül állítja össze albumainak tartalmát, vagy kalákában, a zenésztársaival közösen döntenek?

- Folyamatosan keresem a megzenésítésre váró verseket. Általában hamar eldöntöm, mi az, amihez zenét tudok elképzelni. Amikor összegyűlt egy nagyobb csokor, megmutatom a zenészeknek, a legtöbbet dallammal együtt. Csaknem 90 százalékuk átmegy a rostán, de volt már, hogy valamit nagyon szerettem volna, ám nekik nem tetszett. Ezt el kellett fogadnom. A cél mindig az, hogy amit csinálunk, azt mindannyian szeressük. Csak így lehet hiteles az előadásunk. A gyerekeknek szóló zene és üzenet alapvetően független mindattól a rossztól, amely bennünket gyakran körülvesz. Azt vallom, hogy a gyerekekben erősítenünk kell nekünk, felnőtteknek, hogy a világ jó, az élet szép, és hogy érdemes mindebben a jóságban, szépségben hinni.

- Olyan könnyedén siklik, szlalomozik a műfajok - cigány- és népzene, jazz, sanzon, gyermekdalok - között, és mindenben hiteles. Különben nem is fogadná el a hazai és a külföldi közönség. Mégis, melyik áll a szívéhez a legközelebb?

- Nincs kedvencem. De egyik nélkül sem lennék egész. Minden dal, amit énekelek, egy rész belőlem. Nem tudom megmondani, hogy például a szemem vagy a szívem a fontosabb...

- Egy interjúban azt mondta, már húszévesen a csúcson volt, külföldön is. Aztán jött egy hullámvölgy, szinte a karrierje természetes folyományaként. Ma már a helyén tudja kezelni a sikert? Kinek a véleménye igazán mérvadó az ön számára? A közönségé vagy inkább zenész barátaié?

- Sokat alakultam az utóbbi években. Az önismeret és az önértékelés szempontjából is. Sokat segített a közönség, a barátok és a szakma (e két utóbbi erősen fedi egymást) véleménye és szeretete. Rengeteget számít, hogy tudom, zenésztársaim bíznak bennem, kölcsönösen megbecsüljük egymást. A közönség azt láthatja, hallhatja, érezheti, hogy a színpadról valami közös jó áramlik. Elsősorban a barátaim véleményét mérlegelem vagy fogadom el, hiszen velük vagyok szorosabb kapcsolatban. Ha nem így lenne, a közönséggel sem tudnék kapcsolatot teremteni. Rengeteg levelet és ajándékot kapok, biztatást, jó szót, ölelést. Boldog vagyok, hogy a zene egy tágabb értelemben vett családot adott nekem.

- Úgy tudom, már másfél éves kora óta énekelt otthon. Az édesanyja, a szülei voltak ilyen dalos kedvűek, vagy már akkor is az éneklés jelentette az ön számára a legteljesebb kommunikációt a környezetével, a külvilággal?

- Az éneklés mindig örömforrás volt s

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!