Égből pottyant prédák

Mert kár lenne tagadni, hogy az 1987-es Predator (Ragadozó) kultfilmmé vált saját műfajában, ráadásul kevés olyan szerepet találtak Arnold Schwarzeneggernek, ami jobban állt volna neki, mint a kigyúrt izomzatú, de azért egyáltalán nem hülye kommandós. Nos, a Quentin Tarantino-tanítvány és -pártfogolt, Robert Rodriguez bábáskodása alatt a magyar származású Antal Nimród és csapata tulajdonképpen sikerrel teljesítette a feladványt. Úgy csinálták meg az eredeti történet remake-jét, hogy a hasonló motívumok és epizódok mellett új feldolgozással álltak elő. Jó, az elmúlt években készült szörnyű Alien vs Predator-rettenetek után nem volt nehéz jobbat produkálni, de a kihívás így is nagy volt. Nagyot bukhattak volna, de végül helytálltak. Akár azt is mondhatnánk, az ismeretlen bolygó dzsungele Antal kedvenc témája és motívuma. A Kontroll, Az elhagyott szoba és A szállítmány hőseinek is fenyegető, gyakran zárt térben kell megküzdeniük magukkal, társaikkal és a kiszámíthatatlan külső körülményekkel. A helyszín tehát ugyanaz, mint a régi, eredeti filmben, annyi különbséggel, hogy ezúttal embereink az idegenek, ők érkeznek az égből pottyanva a fák közé. Mint hamar kiderül, prédának.

A dzsungel mint helyszín hálás filmes hely. Egyrészt kellően félelmetes, hiszen a bokrokból bármikor előugorhat valami ijesztő, teszem azt néhány ragadozó kutya. Másrészt a természetes díszlet miatt viszonylag olcsó is. Alex Litvak és Michael Finch forgatókönyvírók azért újdonságokkal is szolgálnak. Az alapötleten túl például azzal, hogy a prédának kiszemelt emberek nem ismerik egymást, a bajtársiasság sem mozgatja őket túlságosan, abban viszont egyformák, hogy szinte kivétel nélkül hivatásos gyilkosok. Akik erősebb, hatalmasabb és őket tesztelő-öldöklő gyilkosokkal állnak szemben. Utóbbiak rondák és nem különböznek egymástól, de nem jut sok idő és energia a földiek egyéniesítésére, gazdag karaktereket nem várhatunk a Ragadozóktól.

Mindez persze nem jelenti azt, hogy a máshonnan jól ismert típusokat ne ismerné fel a néző. Ilyesfajta akciófilmben ennyi talán elég is, ráadásul a rendező egyáltalán nem ügyetlen ebben a műfajban. (Kéretik nem legyintgetni, tudván, hogy hány nagyképű európai rendező találtatott már könnyűnek az általa korábban könnyűnek nevezett zsánerekben.) Antal Nimród azonban látványosan építi fel jeleneteit, noha az akciók közti átkötés lehetne azért könnyedebb, néha csikorog a dramaturgia. A magyar Pados Gyula operatőri munkája kitűnő, és nagyrészt meggyőzőek a szereplők is. Kivéve Adrien Brodyt (Royce), aki furcsa brutális akcióhősként esetenként olyan, mintha önmaga paródiája lenne. Igaz, az is látszik, hogy kőkeményen gyúrt a forgatás előtt. Ezzel együtt van annyira jó színész, hogy túlélje ezt a szerepet is.

A dzsungel mint helyszín hálás filmes hely. Egyrészt kellően félelmetes, hiszen a bokrokból bármikor előugorhat valami ijesztő, teszem azt néhány ragadozó kutya. Másrészt a természetes díszlet miatt viszonylag olcsó is. Alex Litvak és Michael Finch forgatókönyvírók azért újdonságokkal is szolgálnak. Az alapötleten túl például azzal, hogy a prédának kiszemelt emberek nem ismerik egymást, a bajtársiasság sem mozgatja őket túlságosan, abban viszont egyformák, hogy szinte kivétel nélkül hivatásos gyilkosok. Akik erősebb, hatalmasabb és őket tesztelő-öldöklő gyilkosokkal állnak szemben. Utóbbiak rondák és nem különböznek egymástól, de nem jut sok idő és energia a földiek egyéniesítésére, gazdag karaktereket nem várhatunk a Ragadozóktól.

Mindez persze nem jelenti azt, hogy a máshonnan jól ismert típusokat ne ismerné fel a néző. Ilyesfajta akciófilmben ennyi talán elég is, ráadásul a rendező egyáltalán nem ügyetlen ebben a műfajban. (Kéretik nem legyintgetni, tudván, hogy hány nagyképű európai rendező találtatott már könnyűnek az általa korábban könnyűnek nevezett zsánerekben.) Antal Nimród azonban látványosan építi fel jeleneteit, noha az akciók közti átkötés lehetne azért könnyedebb, néha csikorog a dramaturgia. A magyar Pados Gyula operatőri munkája kitűnő, és nagyrészt meggyőzőek a szereplők is. Kivéve Adrien Brodyt (Royce), aki furcsa brutális akcióhősként esetenként olyan, mintha önmaga paródiája lenne. Igaz, az is látszik, hogy kőkeményen gyúrt a forgatás előtt. Ezzel együtt van annyira jó színész, hogy túlélje ezt a szerepet is.

A dzsungel mint helyszín hálás filmes hely. Egyrészt kellően félelmetes, hiszen a bokrokból bármikor előugorhat valami ijesztő, teszem azt néhány ragadozó kutya. Másrészt a természetes díszlet miatt viszonylag olcsó is. Alex Litvak és Michael Finch forgatókönyvírók azért újdonságokkal is szolgálnak. Az alapötleten túl például azzal, hogy a prédának kiszemelt emberek nem ismerik egymást, a bajtársiasság sem mozgatja őket túlságosan, abban viszont egyformák, hogy szinte kivétel nélkül hivatásos gyilkosok. Akik erősebb, hatalmasabb és őket tesztelő-öldöklő gyilkosokkal állnak szemben. Utóbbiak rondák és nem különböznek egymástól, de nem jut sok idő és energia a földiek egyéniesítésére, gazdag karaktereket nem várhatunk a Ragadozóktól.

Mindez persze nem jelenti azt, hogy a máshonnan jól ismert típusokat ne ismerné fel a néző. Ilyesfajta akciófilmben ennyi talán elég is, ráadásul a rendező egyáltalán nem ügyetlen ebben a műfajban. (Kéretik nem legyintgetni, tudván, hogy hány nagyképű európai rendező találtatott már könnyűnek az általa korábban könnyűnek nevezett zsánerekben.) Antal Nimród azonban látványosan építi fel jeleneteit, noha az akciók közti átkötés lehetne azért könnyedebb, néha csikorog a dramaturgia. A magyar Pados Gyula operatőri munkája kitűnő, és nagyrészt meggyőzőek a szereplők is. Kivéve Adrien Brodyt (Royce), aki furcsa brutális akcióhősként esetenként olyan, mintha önmaga paródiája lenne. Igaz, az is látszik, hogy kőkeményen gyúrt a forgatás előtt. Ezzel együtt van annyira jó színész, hogy túlélje ezt a szerepet is.

A dzsungel mint helyszín hálás filmes hely. Egyrészt kellően félelmetes, hiszen a bokrokból bármikor előugorhat valami ijesztő, teszem azt néhány ragadozó kutya. Másrészt a természetes díszlet miatt viszonylag olcsó is. Alex Litvak és Michael Finch forgatókönyvírók azért újdonságokkal is szolgálnak. Az alapötleten túl például azzal, hogy a prédának kiszemelt emberek nem ismerik egymást, a bajtársiasság sem mozgatja őket túlságosan, abban viszont egyformák, hogy szinte kivétel nélkül hivatásos gyilkosok. Akik erősebb, hatalmasabb és őket tesztelő-öldöklő gyilkosokkal állnak szemben. Utóbbiak rondák és nem különböznek egymástól, de nem jut sok idő és energia a földiek egyéniesítésére, gazdag karaktereket nem várhatunk a Ragadozóktól.

Mindez persze nem jelenti azt, hogy a máshonnan jól ismert típusokat ne ismerné fel a néző. Ilyesfajta akciófilmben ennyi talán elég is, ráadásul a rendező egyáltalán nem ügyetlen ebben a műfajban. (Kéretik nem legyintgetni, tudván, hogy hány nagyképű európai rendező találtatott már könnyűnek az általa korábban könnyűnek nevezett zsánerekben.) Antal Nimród azonban látványosan építi fel jeleneteit, noha az akciók közti átkötés lehetne azért könnyedebb, néha csikorog a dramaturgia. A magyar Pados Gyula operatőri munkája kitűnő, és nagyrészt meggyőzőek a szereplők is. Kivéve Adrien Brodyt (Royce), aki furcsa brutális akcióhősként esetenként olyan, mintha önmaga paródiája lenne. Igaz, az is látszik, hogy kőkeményen gyúrt a forgatás előtt. Ezzel együtt van annyira jó színész, hogy túlélje ezt a szerepet is.

Mindez persze nem jelenti azt, hogy a máshonnan jól ismert típusokat ne ismerné fel a néző. Ilyesfajta akciófilmben ennyi talán elég is, ráadásul a rendező egyáltalán nem ügyetlen ebben a műfajban. (Kéretik nem legyintgetni, tudván, hogy hány nagyképű európai rendező találtatott már könnyűnek az általa korábban könnyűnek nevezett zsánerekben.) Antal Nimród azonban látványosan építi fel jeleneteit, noha az akciók közti átkötés lehetne azért könnyedebb, néha csikorog a dramaturgia. A magyar Pados Gyula operatőri munkája kitűnő, és nagyrészt meggyőzőek a szereplők is. Kivéve Adrien Brodyt (Royce), aki furcsa brutális akcióhősként esetenként olyan, mintha önmaga paródiája lenne. Igaz, az is látszik, hogy kőkeményen gyúrt a forgatás előtt. Ezzel együtt van annyira jó színész, hogy túlélje ezt a szerepet is.

Mindez persze nem jelenti azt, hogy a máshonnan jól ismert típusokat ne ismerné fel a néző. Ilyesfajta akciófilmben ennyi talán elég is, ráadásul a rendező egyáltalán nem ügyetlen ebben a műfajban. (Kéretik nem legyintgetni, tudván, hogy hány nagyképű európai rendező találtatott már könnyűnek az általa korábban könnyűnek nevezett zsánerekben.) Antal Nimród azonban látványosan építi fel jeleneteit, noha az akciók közti átkötés lehetne azért könnyedebb, néha csikorog a dramaturgia. A magyar Pados Gyula operatőri munkája kitűnő, és nagyrészt meggyőzőek a szereplők is. Kivéve Adrien Brodyt (Royce), aki furcsa brutális akcióhősként esetenként olyan, mintha önmaga paródiája lenne. Igaz, az is látszik, hogy kőkeményen gyúrt a forgatás előtt. Ezzel együtt van annyira jó színész, hogy túlélje ezt a szerepet is.