2018.06.15. 11:30
Hadtörténelmünk elhallgatott fejezeteiről mesélt Fülöp Attila, bodajki fegyvergyűjtő
Amikor Csákberény után haladunk tovább, autónk köves dombok közé fut. Az út mellett, a fehér kövekkel csipkézett emelkedőn túli lapályon három tömegsírban magyar katonák nyugszanak. Sokáig csak kevesen tudtak róluk, ma már emlékmű idézi az ott történteket. Fülöp Attilával, a bodajki fegyvergyűjtővel és szakértővel sokszor jártunk ott.
Fülöp Attila (jobbról a második) múzeumának udvarán egykori kommandósok és békefenntartó katonák társaságában. Még a profiknak is tud újat mondani és mutatni
Fotó: Tihanyi Tamás/Fejér Megyei Hírlap
Ő évtizedekkel ezelőtt egy öreg juhász szavára kutatóárkot ásott a területen, onnan tudta, hogy alig több mint fél méter mélyen pihennek az emberi maradványok. Hajunkat szél cibálja, gondolataink némaságra intenek, amint eltekintünk kelet felé, ahonnan annak idején a szovjet-orosz csapatok megérkeztek.
Hadtörténelmünk elhallgatott fejezetei
– A Csákberény előtt elhelyezkedő alakulatokat szinte teljes egészében megsemmisítette egy tüzérségi csapássorozat – idézte fel Fülöp Attila. – A magyar zászlóaljak beszorultak a dolomitsziklás dombok közé, sehol sem találtak fedezéket a köves talajon. A háború után itt évtizedekig szovjet teherautóvezetők kiképzését tartották, a föld alatt lévő holtakról pedig szinte mindenki elfeledkezett – folytatta Attila, aki folyamatosan fogadja helytörténeti gyűjteményében a látogatókat, és előadásokat tart hadtörténelmünk elhallgatott, még mindig ismeretlen fejezeteiről.
Fotó: Tihanyi Tamás/Fejér Megyei Hírlap
Csákberény nem felejt
Jórészt helyreállítja az igazságot. Hiszen arról, ami Fehérváron és a megye településein történt, sok részletet nem, vagy rosszul tud a közvélemény. Csákberény idős lakói életük végéig sem felejtették el azt, amin keresztülmentek. Karácsonykor foglalták el először az oroszok a falut, január elsején indult a Konrád fedőnevű magyar-német támadás, s a rohamozók Csákvárig jutottak. Zámolyon volt egy kemény páncélos ütközet. Március 6-án kezdődött a Tavaszi ébredés fedőnevű újabb támadásunk, ez 15-én kifulladt az időjárás és a benzinhiány miatt, erre március 16-án indult az ellencsapás a már említett tüzérségi infernóval.
„A krumplin feküdtünk, a felnőttek zsákot tettek ránk”
Egy helybéli asszony, aki 17 éves volt akkor, így emlékezett nekem évekkel ezelőtt: – A húgom aknaszilánkot kapott, kilenc napig élt még, aztán meghalt. Öcsém viszont csak egy napot élt sebesülten. Az oroszoknak meg volt engedve, hogy bánthassák a nőket. Csak hallottuk a sikítozásokat, ahogy hurcolták őket. Lent voltunk a pincében, a krumplin feküdtünk, a felnőttek zsákot tettek ránk. Anyámat akarták elvinni, a 13 éves öcsém átkarolta, mert nagyon szerette, nem akarta engedni, s az orosz meglőtte. Folyt a nyakából a vér, de tudott beszélni, még megköszönte a nevelést, és másnap meghalt. Elmenekültünk, s csak később jöttem vissza apámmal eltemetni őket. Azért nem minden ellenség volt erőszakoló és gyilkos.
Fotó: Tihanyi Tamás/Fejér Megyei Hírlap
– Az ukrán Stefán sokat járt hozzánk, a németek lelőtték a testvérét és az anyját. Azt mondta, ha vége lesz a háborúnak, eljön értem, elvesz feleségül. Aztán később, miután visszafoglalták a magyarok és a németek a falut, a megfagyott szovjet katonákat sorban feltámasztották a templom fala mellé, hogy majd később temessenek. Odamentem, és ott állt Stefán is a többi halott között.
Az örök emlékezés
Attilával az emlékművet nézzük és azokra a katonákra gondolunk, akik körülöttünk örök álmukat látják. Ő minden szabad idejét a múlt, elsősorban a második világháború tárgyi emlékeinek kutatásával és bemutatásával tölti. Bodajkon rendkívüli múzeumot rendezett be családi házában, ahol egymásnak adják a kilincset a látogatók. Sokszor gondolunk arra, mi lett volna velünk, ha abban az időben élünk mindketten. A falu jut eszünkbe a Vértes kapujában, a templomtorony, amely oldalának Stefánt döntötték. A több száz katona halálára gondolunk, a fiatalságukra, ami elmúlt, öregségükre, ami soha nem jött el.
