A hiperinfláció után hetvenkét évvel ezelőtt jött az erős forint

Nézzük az előzményeket! 1946. július 10-én döntött világrekordot a magyar infláció, ugyanis ezen a napon 348,46 százalékos pénzromlás következett be, vagyis az árak tizenegy óra alatt a duplájukra nőttek. A magyar hiperinfláció előzménye a második világháború pusztítása volt, amely az 1926-ban forgalomba helyezett új fizetőeszközt, a Horthy-rendszer stabil pengőjét már 1944 végén elindította a lejtőn – ekkor a magyar valuta az 1938-as érték huszonhatod részére csökkent – ezt azonban messze túlszárnyalta az 1945-ös esztendő, amely az előző évihez képest hatvanketted részre értékelte le a pengőt.

A hiperinflációt előidéző jelenségek az 1946-os év nyarán tetőztek, amikor a pénzromlás mértéke is ijesztően megugrott. Ezt a korabeli árak is megmutatták: egy kiló kenyér például 1945 augusztusában hat pengőbe került, ezzel szemben jövő év május elején már nyolcmillió, amíg június végén már 5,85 milliárd (!) pengőt kellett érte kifizetni. Az infláció tetőpontja azután az 1946-os év július hónapja lett, amikor egy hónap alatt 41 900 billiót romlott a pengő értéke, vagyis az árak átlagosan 15 óránként megduplázódtak.

Jobb híján tehát az 1945-46-os évek során mind nagyobb címletű pénzeket bocsátottak ki: a pengő után hamarosan jött a milpengő – azaz millió pengő – de miután ebből is kiadták az egymilliárdos címletet, be kellett vezetni a bilpengőt, ami a milliárd ezerszeresét jelentette. 1946 júniusában már a bilpengő is a százmilliós címletnél tartott, ami azóta is a világtörténelem legnagyobb címletű bankjegyének számít. Nagy Ferenc kormánya még tervezte a milliárd bilpengőt, de az új pénznem, a forint bevezetése ezt már sikeresen megakadályozta. 1946. augusztus elsején jelent meg a pénzpiacokon az új valuta, amelynek átváltása során 400 000 kvadrillió pengőért adtak egyetlen egyforintos pénzérmét. A Nagy-kormány pénzügyi reformja legyőzte a történelem addigi legnagyobb inflációját, amelyet azóta csak a Robert Mugabe uralma alatt álló Zimbabwe dollárjának 2008-as mélyrepülése tudott csak felülmúlni.

Az új fizetőeszköz nevének kiválasztásakor egyértelmű volt, hogy a korona vagy „új pengő” szóba sem kerülhet az inflációs emlékek miatt. A forint viszont telitalálat volt: egyrészt az évszázadokig stabil középkori aranyforint jelentett jó óment, másrészt a magyar nép tudatában, népdalokban, közmondásokban is a forint, mint a „pénz” megtestesítője szerepelt. Nem mellékesen az 1848-49-es szabadságharc kormánya is forintot vezetett be nemzeti valutaként, bár tegyük hozzá, akkor már száz éve a Mária Terézia által bevezetett konvenciós forint volt forgalomban. A forint (váltópénze a fillér volt, korábban a pengőé is, az utolsó fillérérmét, az ötvenest 1999-ben vonták ki a forgalomból) bevezetésének augusztus elsejei dátumát tudatosan választották, hogy az aratás végeztével, a nyáron beérett termények a piacon már megjelenhessenek. Előtte viszont több hétig tudatosan visszatartották áruikat mind az állami vállalatok utasításra, mind a gazdák saját jól felfogott érdekükből, hogy majd stabil valutát kaphassanak cserébe. Ezzel a húzással meggyőző kontrasztot sikerült mutatni már az első napokban az addig jobbára üresen kongó polcok látványához képest.

A forint fedezetéül az MNB nyilasok által nyugatra hurcolt huszonnyolc tonna aranytartaléka szolgált fedezetül, amit az amerikai hadsereg 1946. augusztus 6-án visszaszolgáltatott a magyar államnak. (A Nemzeti Bank sikeresen tárgyalta le az amerikaiakkal az 1944 decemberében Németországba szállított monetáris aranytartalék visszaszolgáltatását, ami augusztus 6-án sértetlenül visszaérkezett Budapestre. Jeszenszky Ferenc, az MNB 1946 júliusában kinevezett új elnökének visszaemlékezéseiből tudható, hogy a színaranyban 28,3 tonnányi készletet annak bizonyítása mentette meg, hogy az arany a bank mint részvénytársaság tulajdona és nem rablott kincs. Így azzal a jogi érveléssel sem foglalhatták le, hogy a magyar állam jóvátételi kötelezettségének részét képezné. Az így visszakapott aranykincs értéke 374 millió forintot tett ki, ami azután évekig biztosította a forint fedezetének jelentős részét. Egy forint egyenlő lett 0,0757575 gramm arannyal. Egy kilogramm arany pedig 13 210 forinttal.)

A legelső új papírpénz az augusztus elsején megjelent tízforintos lett, amihez már az első napokban hozzájuthatott a lakosság arany vagy dollár beváltásával, illetve 2-án és 3-án (pénteken és szombaton), amikor a közalkalmazottak megkapták az a heti fizetésüket. A francia és finn papírra nyomtatott bankjegy óriási siker lett, olyannyira, hogy alig tettek el néhányat nyomdafriss állapotban. Érdekesség, hogy egy-egy makulátlan első napi tízesért 200 ezer forintnál többet is megadnak manapság a gyűjtők.)

A forint vásárlóértékét az 1946-os pénzreformot elindító kormányrendelet a háborút megelőző árakhoz képest állapította meg. Eszerint például egy mázsa búza negyven forinttal volt egyenértékű. Az 1946-os pénzügyi reform negatívuma volt, hogy megkezdte a magyar bank- és pénzügyi rendszer lebontását, és szovjet mintára való átalakítását. Bár a forint a környező államok valutáival ellentétben működőképes maradt, ennek azonban árnyoldala is volt, hiszen éppen ezért nem történt meg az egyébként kívánatos drasztikus valutareform. Az infláció újból csak a hetvenes évektől indult meg, a forint valódi nagy értékvesztése azonban a rendszerváltás után következett be.

Az első széria címletei a tíz- és százforintosok voltak, majd a tíz-, húsz-, ötven- és százforintos címletekből álló 1947-es széria egészen 1992-ig volt érvényben, csak a címerek változtak a bankjegyeken, amelyekhez 1970-ben az ötszázforintos, 1983-ban az ezerforintos, 1991-ben az ötezer forintos is csatlakozott. Újjátervezett forintérméket 1992-ben, új, héttagú papírpénzsorozatot pedig 1997 és 2001 között bocsátottak ki. 1997-től már tízezres, 2001-től pedig húszezres címlettel is fizethetünk.

(Forrás: multunk.hu, jelesnapok.hu, arttortenet.hu, doksi. hu, hu.wikipedia.org)