A körülöttünk lévő világ Barta Gábor fehérvári természetfotós szemével

Az őz egy hatalmas piszkosfehér színben pompázó mező közepén figyel. Mintha csak milliónyi hatalmas árvalányhaj lengedezne körülötte a lágy szellőben. Ha jobban szemügyre vesszük a fotót, akkor látszik csak, hogy valójában ez egy búzamező. Magával ragadó kép, tökéletesen elkapott pillanat. Hol készült, és mennyi idő kell egy ilyen alkotáshoz, kérdeztem Gábort, aki gyerekkora óta fotózik, ám csak az utóbbi négy évben fordult komolyra a hobbija.

– Aratás előtt jó eséllyel bele lehet futni az őzekbe a búzatáblákban, ahol előszeretettel bújnak meg. Az említett fotó egyébként Csákberény környékén készült, a szőlőhegyen. Ez egy olyan terület, ahová sokszor megyek ki, mondhatnám, én fedeztem fel a természetfotózás szempontjából. És hogy mennyi idő kell a tökéletes képhez? Ez nagyon változó. Mint mindenhez, ehhez is kell nagy adag türelem, megfelelő körülmények, kitartás és persze szerencse is. Van úgy, hogy kiülök a madárlesre, eltöltök ott nyolc órát, és végül egyetlen képet sem sikerül készítenem, s olyan is előfordul, hogy szarvast indulok fotózni, de egy lappantyút sikerül lencsevégre kapnom – árulta el a fotós.

Pedig a madárles hasznos dolog, elrejti a fotóst, így a kis állatok egészen közel jutnak az objektívhez. Víz alól feltörő jégmadár, szalakóca, amelyik ajándék bogarat visz nászoláskor választottjának, búbos bankák, gyurgyalagok mind ott vannak Gábor képein, csakúgy, mint a nagyvadak: aranysakál, medve, szarvas, őz és még sorolhatnánk. Ezeket sem könnyebb lencsevégre kapni, mint a madarakat, sőt! Objektívekkel felszerelve, terepruhában kúszik az ember a sáros földön vagy a nedves fűben akár több órán át, hogy becserkeljen egy megfotózni kívánt állatot. És ha közben megfordul a szélirány, vagy akaratlan hangot ejt az ember, a kiszemelt példány azonnal eltűnik. Az alkalom, a pillanat és ugyanaz az állat pedig nem jön vissza.

– A mestert ebben a szakmában is a gyakorlat teszi. Persze kell az elméleti tudás is, a fotós kicsit zoológussá vagy ornitológussá válik az évek folyamán, de az apró trükköket, amik a siker fontos részei, csak a fotózás során sajátítja el az ember. És akkor még a terepismeretről nem is beszéltem – mondta Barta Gábor. Az évek folyamán több fotósegyesületnek is tagja lett, és mivel közösen is járnak fotózni, így fotóstársainak köszönhetően más tájakat is megismert. És bár külföldön is készített képeket, azt mondja, Magyarország rejt magában annyi szépséget, hogy nem kell a határon túlra utazni, ha jó felvételeket akar készíteni. Itthon is vannak lehetőségek: Somogyban például sok a szarvas, Gemenc pedig maga a paradicsom. Ha a zárt vadasparkokba akar bejutni – mert azok is kiváló terepet jelentenek –, persze nem árt némi ismeretség, és ha egyszer bent van az ember, akkor az óvatosság, hiszen a terepruhában akár baj is érheti, ha éppen vadásznak a területen. Egzotikus tájakra eljutni és ott állatokat fotózni persze minden természetfotós titkos vágya. De az egy másik kávéház.

Gábor számára a fotózás abszolút hobbi, de pályázatokra szokott képeket küldeni.

A bevezetőben már említett hónap fotóján felül most arra is büszke, hogy az Év Természetfotósa pályázaton az egyik fekete-fehér képe – különböző témákban 25 képet lehetett beküldeni – bejutott a legjobb száz közé.

A végeredményt viszont csak novemberben hozzák nyilvánosságra, a képeket pedig a Természettudományi Múzeumban állítják ki.