Zemlényi Eszter: Vágyak vannak inkább, amelyek alakulhatnak

Zemlényi Eszter a fiatal és tehetséges énekművész már-már visszatérő vendég lapunk hasábjain, hiszen szinte negyedévi rendszerességgel adhatunk hírt versenygyőzelmeiről, sikerei­ről. Legutóbb néhány napja váltottunk pár szót az elfoglalt énekművésszel, aki – Rijeka után és Portofino előtt – pár napot szülővárosában, Székesfehérváron is eltöltött. Noha a művésznő naptárjában nyáron is fellépések váltakoznak versenyekkel, rövid találkozásunk során ezúttal inkább néhány személyes témát érintettünk.

Hogyan kezdődött az éneklés?

– Amikor iskolát kellett választanom, akkor édesanyáék megkérdezték tőlem, mit szeretnék jobban: számolni vagy énekelni? (Akkoriban, hat­évesen, egészen ügyesen számoltam.) Én azt válaszoltam: énekelni – így nem a közeli Hétvezérbe, hanem a távolabbi Kodály Zoltán Általános Iskolába kerültem, ahová 12 évig jártam. Emellett jártam a Hermann László zeneiskolába is, ahol abban a kiváltságos helyzetben lehettem, hogy két szakon, magánének és zongora szakon is végezhettem – miközben orgonáltam is.

Nem tudom nem megkérdezni: milyen érzés volt egy templom mellett, egy templom udvarában felnőni?

– Ez egy közösségi élmény volt! Itt folyamatosan, mindig-mindig közösségben van az ember, és én ezt nagyon élveztem!

Szereted a nyüzsgést?

– Nagyon szeretem. Bár mostanra megtaláltam azt a pontot, hogy arányba hozzam, mennyi nyüzsgés után mennyi csendre van szükségem – és nekem ez a sétálás, a szinte túraszerű sétálás. Így tanulom a darabokat is: egyedül, sétálva.

Zenét lehet némán, belül, fejben tanulni?

– Igen! Persze nem ez az első fázis, de ha a darabot az ember ismeri már egy bizonyos szinten, akkor eljut odáig, hogy mögé nézzen, elemezze: mikor íródott, mi a szituáció, milyen érzelmeket hordoz – és ha operáról van szó, mi az én belső monológom, milyen mögöttes tartalmaim vannak akkor, amikor el kell énekelnem azt az áriát. Ezek olyan érzelmek, amelyeket szerintem – bár nem vagyok színész, ezért saját eszközeim vannak arra, hogy ezeket megvalósítsam – be lehet gyakorolni, és a megfelelő pillanatban elő lehet hozni. Az érzelmek begyakorlására pedig a séta kiváló alkalom – akár egy erdőben, akár Budapesten, a Gellért-hegyen is.

Melyik jellemzőbb: megtervezted a karrieredet részletesen és előre, hogy hol leszel mondjuk 10 év múlva, vagy inkább csak rövid távon tervezel?

– Vágyak vannak inkább, amelyek alakulhatnak, hogy mit szeretnék és mit nem, de olyan konkrét tervet készíteni, amelyre utaltál, inkább csak rövid távra… A vágyak attól még megmaradnak és vezetnek. Ha mindent előre megterveznék, akkor hol lenne a gondviselés, az isteni vezetés helye? Én úgy próbálom építeni az életemet, hogy a gondviselés, a Mennyei Atya vezetését is figyelembe vegyem, hogy legyen tere annak is, amit Ő kér, amit Ő szeretne.

Szokott kérni?

– Ezek elég konkrét kérések… Ha valakitől kapok egy felkérést, akkor én úgy hiszem, azt a Mennyei Atya rábólintásával kaptam, ami után én is tudok dönteni, hogy a felkérés tényleg nekem való-e. De minden felkérésben ott a bizalom a részéről, hogy én azt meg tudom csinálni – úgyhogy igen, szokott.