Csak a kamiontól vett búcsút Polgár Péter Antal

Az 1955-ben született Polgár Péter Antal szülei Andocsról kerültek 1960-ban Magyaralmásra. Apja moldvai csángó volt, aki Gajcsánán született, ahol Domonkos Pál Péter, a híres néprajzkutató is megfordult a két háború között. A tudós a móri helytörténész nagyapjának kocsmájában szállt meg. Innen volt az ismeretség tehát az apja és a nálánál lényegesen idősebb kutató között, akit Polgár Antal annyira tisztelt, hogy a fiát is Péternek keresztelte el. Amikor 1978-ban, 58 évesen meghalt, Domonkos Pál Péter mondta a temetésén a gyászbeszédet – meséli Polgár Péter Antal.

A helytörténész, akinek eddig hat könyve jelent meg, 1969-ben végezte el Magyaralmáson az általános iskolát, majd 1973-ban érettségizett ének-zene tagozaton a fehérvári Vasváriban. Vadászpilótának készült, de annak nem vették föl. Három évet azért elvégzett a katonai főiskolán, majd átnyergelt magyar–történelem szakra, s a pécsi tanárképzőn szerezte meg a diplomát. (Később az ELTE-n az egyetemi kiegészítő szakot is elvégezte történelemből.)

Első munkahelye a móri Radnóti iskola volt, itt ismerkedett meg Judittal is, későbbi feleségével.

Később járási úttörőelnök lett, de nem elvi alapon. Éppen akkor építkeztek, a tanári fizetéshez képest dupla pénz nagyon jól jött akkoriban – jegyzi meg. Mint úttörőelnök kiváltotta az ipart, és – másodállásban – fuvarozott. Ez azonban, amikor kiderült, rossz pontot jelentett, és meglehetősen méltatlan körülmények között kirúgták a Radnótiból, ahol úttörőelnökként óraadóként tanított. 1984. február elseje volt, s Polgár Péter Antal aznap délutántól főállású fuvaros lett. Bár két teherautóra és rakodógépre is szert tett idővel, nem sok babér termett neki ezen a pályán. Ezért 1988-ban felcsapott kamionosnak. S az is maradt nyugdíjba vonulásáig. Sok érdekes, izgalmas, elgondolkodtató története van ebből az időből, de én most inkább a helytörténészi tevékenységéről faggattam.

– Eddig hat könyvem jelent meg. Az első 1991-ben Magyaralmás története volt, ami – lényegében teljesen újraírva – 2007-ben látott napvilágot másodszor. A 2003-as, az Idő setétedék című munkám egy 1956-os pusztavámi forradalmár tragikus sorsát dolgozza föl. A „S falvak csöndjén dühök remegnek” a móri járás 1956-os eseményeivel, s az azt követő megtorlással foglalkozik. A „Sorsom ezt így rótta ki” a móri járás 1950-es éveiről szól. Végezetül a 2008-as „Perbe fogott múlt” témája – ugyancsak a móri járásban elkövetett – háborús bűnesetek – sorolja a szerző.

S mikor volt ideje kutatni, írni? – tudakoltam.

– Túlnyomórészt külföldön dolgoztam. Amikor hosszabb idő után 10–14 napra hazajöttem, akkor mentem kutatni, anyagot gyűjteni a levéltárakba. Írni pedig éjjel írtam, meg hétvégén, akár a kamionban is – hangzott a felelet.

S habár időközben három újabb könyvvel is elkészült, az utóbbi években már nem volt ideje arra, hogy kiadót keressen a megjelentetésükhöz. Az egyik kéziratban levő műben azt igazolja, hogy – a közhiedelemmel ellentétben – az úgynevezett kék ÁVO-t 1956. október 30-án nem szüntették meg, s ez a belbiztonsági alakulat egészen 1974-ig fennállt. A második kézirat annak az embernek próbál igazságot szerezni, akit az 1956-os miskolci lincselés megbosszulásaként ártatlanul végeztek ki. A harmadik, egyelőre csak a számítógép memóriájában létező munka azzal a személlyel foglalkozik, akinek nyilas pártszolgálatosként talán tucatnál több ember élete száradt a lelkén, a háború után mégis háboríthatatlanul élhetett Móron, mégpedig úgy, hogy vezető beosztást töltött be.

Most egyébként – árulta el – arról a csákvári főiskolásról írja következő dolgozatát, aki – a vadászpilóták kiképzése alatt – a Szovjetunióban, nem teljesen tisztázott körülmények között, lezuhant a gépével.

Ez a történet már csak azért is érdekli – mondja Polgár Péter Antal –, mert ő maga is hódol, mégpedig manapság is, ifjúkori szerelmének, a repülésnek.