2019.03.29. 07:10
Nagy Imre sírját épp 30 éve tárták fel – Az ember halandó, a szobra nem
Kereken 30 éve, hogy 1989. március 29-én, délelőtt 10 órakor az Új Köztemető 301-es parcellájában megkezdődött az akkor 31 éve kivégzett miniszterelnök és mártírtársai sírjának felnyitása.
Nemeskéri professzor hóna alatt a dobozban Nagy Imre feje van Fotó: Pajcsics József
„Nagyobb gondosság még a királysíroknál sem érvényesülhetett volna” – fogalmazott visszaemlékezésében Jánosi Ferenc, Nagy Imre unokája, aki szemtanúja volt, amint a kikutatott adatok és személyes visszaemlékezések alapján Kralovánszky Alán segítőivel kitűzte a feltárandó területet. Valóban: a Fekete Doboz helyszíni videója is megörökítette, ahogyan a kimért és a gyepszőnyegtől épp csak megtisztított sárgálló, agyagos téglalap mellett álló régész a tanácstalanul tébláboló temetői munkásoknak odaszólt: „ne tapossanak rá!”. Pedig később kellett még ott jócskán tapodniuk a felgyűrt ujjú, kék inges munkásoknak, mire a kutatók a bő 2 méteres mélységben célhoz értek. Mint minden olyan szakterületen, ahol az ember maga egyszerre tárgya és alanya is a vizsgálatnak, folyvást oda-vissza kell kapcsolgatni a tárgyi és a személyes viszonyulások között.
Kralovánszky is abban a pillanatban tán a mélyben nyugvó emberre gondolt, akinek tragédiája az ő személyes sorsához is érzékenyen kapcsolódott, hiszen Székesfehérvár legendás régésze maga is ’56-os elítélt volt. Igaz, ő „csak” nyolc hónapot kapott, amelyből hatot kellett letöltenie, ám karrierje évekre parkolópályára került. Bérmunkás régészként dolgozott feltárásokon, 1960 környékén épp Fitz Jenő keze alatt, Gorsiumban. Az 1963-as amnesztia után két évvel aztán a Szent István Király Múzeum nagyhírű igazgatója státuszba vette Fehérváron a tehetséges középkori régészt, aki az évtizedek során – többek között – a Nagyboldogasszony-bazilika feltárásával írta be magát a város történelmébe.
Mint Fülöp Gyula régész, a múzeum későbbi igazgatója személyes közlése nyomán megtudtuk: Kralovánszky 1989-es felkérését a feladatra, szakmai felkészültségén túl, részben az említett ’56-os érintettsége magyarázhatta, részben pedig az, hogy Antall köreihez bensőséges viszony, Antall Józsefhez pedig gyerekkori barátság fűzte, amely később tán szakmai kapcsolattá is érett a Semmelweis Orvostörténeti Múzeum főigazgatójaként dolgozó leendő miniszterelnökkel. Az exhumálást végző szakembergárda három másik tagja Szabó Árpád és Nemeskéri János antropológus, valamint Harsányi László volt.
A további résztvevők (meglehet hiányos) listáját – egy színpadi szereposztás egyszerűségével – a Nagy Imre Emlékház dokumentumai őrzik. A Belügyminisztérium részéről Borics Gyula államtitkár és a sírhelyet felkutató Pajcsics József rendőr ezredes voltak jelen. Az elhunytak hozzátartozói közül ott volt Nagy Imre lánya, Erzsébet és unokái: Jánosi Katalin és Jánosi Ferenc, továbbá Maléter Pál felesége, Gyenes Judith és mások. A Történelmi Igazságtételi Bizottságot annak tagjai a helyszínen egymást váltva képviselték. Ott volt még a Fővárosi Temetkezési Vállalat vezetése, a Fekete Doboz stábja Ember Judit filmrendezővel, valamint a szükséges számú sírásó.
„Az a vélemény járt körbe közöttünk, hogy először egy idős asszony, a temetői nyilvántartás szerinti Borbíró Piroska teteme kerül elő” – árulkodott Jánosi visszaemlékezése arról, hogy kezdetben maguk a nyomozók sem hitték, hogy annak idején, minden további nélkül, egyszerűen csak átnevezték Nagy Imrét Piroskára. „Lassan múltak az órák, egyre mélyült a verem, de az idős asszony tetemének nyoma sem volt. A várt iránytól ferdén eltérően végre egy szétrohadt furnérláda kezdett kirajzolódni, emiatt a feltárás még jobban lelassult és óvatosabbá vált. Már csak kis seprűvel, kesztyűs vagy puszta kézzel dolgoztak.”
„Azon a napon másodszor álltam Nagy Imre sírgödre szélén” – olvasható egy másik résztvevő visszaemlékezésében. „Kralovánszky Alán kiemelte Nagy Imre lábszárcsontjait, a csaknem egyben maradt magas szárú bőrcipőkben. Valahogy nem tudtam megrendülni, mert annyira érdekes volt látni: ez marad az emberből. Egy jól varrott cipő például sokkal inkább emlékeztet magára, mint az, ami viselőjéből maradt.”
A beszámolók szerint már késő délután volt, amikor az arccal lefelé, zsákvászonba csavart és összedrótozva elásott Nagy Imre maradványait mind kiemelték. Bár még nem lehetett kétségkívül tudni, valóban őt találták-e meg. Előkerült ugyanis két aranyfog is, amelyre a túlélő családtagok nem emlékeztek. Ám a maradványok még aznap eljutottak az Igazságügyi Orvosszakértői Intézetbe, ahol az azonosság több módon is egyértelmű bizonyítást nyert. Ugyanakkor Kralovánszkyék már helyben megállapították, a koponya szemgödrében máshonnan származó talajmaradványok vannak, ami logikusan következett abból, hogy a kivégzett miniszterelnök első nyughelye a bitó közvetlen közelében volt, és csak 3 év után, 1961 februárjában került át, társaival együtt, az Új Köztemetőbe.
A régésznek a Fekete Doboz 30 éves felvételein is a kantáros kék nadrágban és fehér kalapban fürgén, magabiztosan mozgó szikár alakja mintha csak egy pillanatra ült volna oda megpihenni a fehérvári Országzászló tér oldalában 2016-ban felavatott domborművére. „Együtt dolgoztunk 1987–88-tól a Bazilika helyreállítását előkészítő új feltárásokon, amelyeket ő vezetett. Aztán Alán elment feltárni Nagy Imrééket, és amikor visszajött, látszott, hogy nagyon megviselte, lelkileg mélyen érintette, amin átment. A sorstársait, akikkel együtt élt és dolgozott: azokat kellett kiásnia, és hasra fektetve, dróttal átkötve megtalálnia.” Fülöp Gyula visszaemlékezésével összecsengenek Maléter özvegyének 2009-es szavai is: „azok a kátránypapírba tekert, ócska drótokkal összedrótozott csontok, hogy azok annak a gyönyörű embernek a földi maradványai voltak – az nehéz volt…”
A feltárási munkálatok, amelyek ma 30 éve Nagy Imre sírjának felderítésével kezdődtek, március 30–31-én Gimes Miklós és Maléter Pál, április 1-jén pedig Szilágyi József sírjának kihantolásával folytatódtak. Losonczy Géza földi maradványait csak hosszabb keresés után, április 5-én találták meg. „Én tudtam: ha megtaláljuk Nagy Imrét, vége a Kádár-rendszernek!” – nyilatkozta egy 2006-os interjúban Ember Judit filmrendező. „De arra nem gondoltam, hogy arcra borulva fekszenek.”
„A Nagy Imrét nem lehet rehabilitálni bizonyos kérdésekben”, jelentette ki Kádár János 1988 májusában, az ismert BBC riportban. „Feladta a hatalmat és kísérletet tett a szövetségi rendszer felmondására anélkül, hogy törvényes felhatalmazása lett volna.” Ma sem ismeretlen tónus ez: Kádár hangszíne a helytartóé, a politikai strómané, aki fél szemmel a megbízóra les, szövetséggé színezve a függőség szerződéseit.
Ugyanakkor kétségtelen: Nagy Imre 1956. november 1-i rádióbeszédének üzenete, ahogy akkor, úgy mai is: naiv politikai vágyálom, illúzió. A beszéd, két apró módosítással, ma így hangozhatna: „Magyarország népe! A magyar nemzeti kormány a magyar nép és a történelem előtti mély felelősségérzettől áthatva, a magyar nép millióinak osztatlan akaratát kifejezve kinyilvánítja a Magyar (Nép) Köztársaság semlegességét. A magyar nép a függetlenség és egyenjogúság alapján, az ENSZ alapokmánya szellemének megfelelően igaz barátságban kíván élni szomszédaival (a Szovjetúnióval) és a világ valamennyi népével.”