Ördög Róbert helytörténész az Úz-völgyének évszázadairól

Ezzel együtt a június 6-i élőlánc híre sokakhoz eljutott, a háromszáz temetővédő, valamint a kék-sárga-piros trikolor alatt rájuk zúduló ezer főnyi, messziről érkezett demonstráló egyenlőtlen szembehelyezkedése, majd az azt követő temetőrongálás képeivel együtt. Ám a Fejér Szövetség legutóbbi Hétvezér estjén, a Királykúton az előadó mégsem a jelen aktualitásaival foglalkozott, mint inkább a térség történetével. Ördög Róberttel két nappal később adódott alkalmunk pár személyes szót váltani a dolgok Úz-völgyi állásáról.

Megkezdődött a Moldva és Csík közötti határon lévő frontvonalak bejárása

„Nekem az az elvem, hogy egy gramm gyakorlat, az súlyosabb, mint egy tonna elmélet” – indított a helytörténész, akiről nem feltételezhető, hogy ne tudná: az csak úgy lehetséges, ha a gyakorlat világában, szemben az elméletével, legalább milliószor nagyobb a (pongyolán szólva) gravitáció. Ez nem az okoskodó szőrszálhasogatás miatt fontos, hanem azért, mert az Úz-völgyében található Úzvölgye település katonatemetője a halál megmásíthatatlan tényszerűségével foglal helyet éppen ott, ahol. Ad nyughelyet továbbá éppen azoknak, akiknek. A súly pedig az az erő, amivel (például) e leheletfinom tény az asztal lapját nyomja. Ez az erő az, ami (esetünkben) a székelyek számára milliószoros – hiszen az otthonukról, a gyökereikről van szó. E tény a mindenoldali politikáktól megszabadítva is, sőt főként úgy: nyilvánvaló. Brüsszel azonban nem lát Csíkszentmártonig – és ez még csak nem is a keserűbb, inkább az optimista feltételezés. Az eredmény mindenesetre egyértelmű: az Unió gonddal kimunkált, korszerű, ám súlytalan nemzetiségi védművei Magyarország keleti határain túl elerőtlenednek.

Ördög Róbert sem minden ok nélkül kerülte, hogy múlt keddi előadásában az idei esztendő úzvölgyi eseményeivel foglalkozzék. A történtekkel kapcsolatban inkább a helyi sajtóhoz (Háromszék), azon belül Bedő Zoltán írásaihoz irányított a részletes beszámolókért. – Mert én ugyan ott voltam hétfőn, de csütörtökön, pénteken már nem – hunyorgott talányosan, és kezdésképp inkább az Úz folyó 1100 méteres tengerszintről 600 méterre eső szakaszán eddig kiépített hét darab apróbb vízerőműre terelte a szót. – Környezetvédelem? Ugyan: a halászat megszűnt – magyarázta. Ami viszont jó, folytatta, hogy elindult a Moldva és Csík közötti határon lévő frontvonalak bejárása. A határon pedig mára átvezet a Mária-út, amely, ha az Úz-völgyéből föltekintünk, ott fut a hegygerincen.

– Amit kedden nem mondtam el, de nagyon fontos – húzott aztán maga elé egy éttermi alátétlapot –, hogy – és rajzolta – ez itt az Úz, az ott az 1900-as határ, lent az Alsó kőkert és kőköz, fönt a Felső kőköz (így keresd, mert máshogy nem kapod meg!) és ott van Beleghet, ahol a Szulca a Tatrosba folyik. Beleghet, vagyis Bélagát, ahol a régi századokban gátat készítettek, Béla királyunk pedig biztosan járt ott. Ezt a haditechnikát a tatárok is jól ismerték, ezért is nem jöttek bé a Tatros völgyébe. Ha fönt kinyitják a gátat, öt kilométer hosszan tízezer embert visz el a víz. Hússzoros túlerő kellett volna.

– A másik, amit nem említettem, hogy az utolsó száz évben közigazgatásilag az Úz-völgyét is hogyan tologatták úgy, hogy a területeket minél jobban elvegyék. A kászoni részt, egyesülve Háromszékkel, letolták Brassóhoz. Érted-é? Akkor a senki földjévé lettek ezek itt fönt, és emiatt, hogy sok tízezer hektáron kivágták az erdőt. Ezelőtt 12 évvel aztán olyan árvíz jött a Szulca patakján lefelé, hogy majd 10 métert nőtt a víz. Elvitte az összes hidat a Tatroson, meg elvitte az összes házat is száz méteren belül.

Ördög Róbert, aki jó ideje gyűjti a térképeket és a térség régi fotóit, olyan felvételekkel rendelkezik a korabeli katonatemetőről, amelyen a fejfákon a nevek kiolvashatók. Ha kérdezik, az 1944. augusztus 26-i szovjet támadás történéseit óra, perc pontossággal idézi fel. Gyűjteményének része egy szalvéta a 75 éves Horthy születésnapi ünnepségéről, amelyen 1943-ban 72 főtiszt volt jelen. Azonban a kormányzó 1944. október 15-i, a nácikkal szakító kiáltványához belőlük mindösze 13 csatlakozott – abból is 10 volt a székely származású. – És ez a gondom nekem, tudod? – kapta föl a fejét a hangsúllyal együt. – Nem ismerem, hogy s mint vagytok ti errefelé, de ez az arány még most is él. Ennyire le vagytok apróztatva.