A tegnapi Dunaújváros és amivé vált, avagy város lett csakazértis!

Az '50-es évek legelején kialakult barakkvárosrészeket felváltották az első utcák. Ilyen volt a Május 1. utca, majd annak környéke. 1962-re (felső fotó) már a tízéves platánsorok mellett álltak a Vasmű úti jellegzetes épületek. Az Építők útja és a Vasmű út is – függetlenül a foghíjak beépítésétől – évtizedeken át megőrizte parkos, fás jellegét. A korai városépítők hosszú távra terveztek, ezért jellemezték, s jellemzik ma is Dunaújvárost a platánfák. Miközben a két kép közötti 58 esztendős fejlődés jól látható, szemet szúr az emberi brutalitás is: a várossal egyidős Vasmű úti platánfák tarvágása, amit a jelenlegi városvezetés engedélyek nélkül követett el. A mostani vezetés az előzőre, az előző a mostanira mutogat, miközben a felkért szakértő 30 évvel korábbra látja a hibát. A mutogatás közben senkinek nem jutott eszébe, hogy a hetvenéves fákat miként mentsék meg. Fotók: Fortepan/Lechner Nonprofit Kft és Nagy Zoltán Péter / Fejér Megyei Hírlap

Technikum városrész, az első kép készítésének időpontja 1962. Ebben a városrészben érhető leginkább tetten a sokgyermekes családok születésének vágya, és az, hogy ennek érdekében a várostervezők mindent meg is tettek. A lakóházakat nagy lakásokkal tervezték és több méretes, kényelmes szobával. A hatvanas években a technikumi udvarok játszótérként funkcionáltak. Az 1962-es fotó hátterében – amit az Esze Tamás utcai házsorból fotóztak – jól látszik az építésekor Közép-Európa legnagyobb általános iskolája, a 32 tantermes, két tornatermes és négy politechnikai teremmel ellátott épület. Nem volt ritka az olyan esztendő, amikor 1500 tanulója volt az iskolának. Túlzsúfoltsága mellett jellemző volt már az első részleges átadáskor, 1958-ban jelentkező rengeteg műszaki hiba. Az iskola előtti hatalmas téren két óvoda és egy teljes bölcsődekomplexum biztosította az utánpótlás előnevelését. Fotó: Fortepan/Lechner Nonprofit Kft

Ugyanabból az ablakból 58 évvel később a megnőtt fákat és kinőtt paneltömböket látjuk. A mai Technikum városrészre jellemző tetőtéri beépítéseket jól kivehetjük a téglaépületeken. A négyszintes építmények így öt szintre nőttek, és az udvarok játszótereit felváltották a kényszerparkolók. Az egykori porolókból lett focikapuk vagy eltűntek, vagy megroggyanva állnak az autók gyűrűjében. A fásnak, ligetesnek megálmodott városrész – amely még ma is egy gyilkos nevét viseli – üres területeit tízemeletes panelekkel építették be, de még ma is a parkok, bokros, fás területek jellemzik a képen látható, a Vörösmarty és Esze Tamás utcák által határolt területet. Fotó: Nagy Zoltán Péter / Fejér Megyei Hírlap

Tudta-e, hogy e város eredetileg Sióagárdon, a Síó és a Sárvíz ölelésében elterülő ingoványosra épült volna, de ahhoz sokkal nagyobb földmunkákat kellett volna végezni, amivel az ötéves terv kezdetéig, 1950-ig nem tudtak volna végezni. Így került Sztálinváros, Dunaújváros Pentelére, a Duna partjára. A barátságosnak mondható téglaépületeket a '60-as évek elejére kiegészítették az akkor még alacsony panelházak, de 1965-ben még csak egyetlen tízemeletes épület állt Újvárosban a löszfalhoz közel, és ekkor kezdték meg a tanácsháza, ma polgármesteri hivatal építését. A felső kép jobb széle árulkodik erről az építkezésről. De a Technikumhoz tartozó három hétemeletes kollégium és munkásszálló is állt már, mindkét kép e házak egyikének tetején készült. Aztán a nagy „bummkorszak” toronyházakat húzott valamennyi szabad parcellára, de a parkokat még így is megőrizték Dunaújvárosnak. Fotó: Fortepan/Lechner Nonprofit Kft és Nagy Zoltán Péter / Fejér Megyei Hírlap

„Molnár Tibor volt az egyetlen országgyűlési képviselőjelölt, aki felkeresett és a Dunaújvárosi Egyetem problémáiról, lehetőségeiről érdeklődött. Mivel az egyetem regionális szerepe mindannyiunk számára fontos, ezért erre a beszélgetésre, képviselőjelölti tájékozódásra kiemelkedő alkalomként tekintek. Molnár Tibort problémaérzékeny, lényeglátó, tisztabeszédű, a Dunaújvárosi Egyetem és a régió iránt elkötelezett fi atalembernek ismertem meg. Bízom benne, hogy a régió olyan embert választ országgyűlési képviselőnek, akinek fontos a helyi emberek élete, mindennapjai, és aki megszólítja őket.”

Dr. András István rektor