Rossz a vízminőség

1 órája

Szerdára halasztották a férfiak triatlonversenyét

A Szajna vízminősége miatt egy nappal elhalasztották a férfitriatlonosok ma reggel 8 órára kiírt versenyét a párizsi olimpián.

MW

Bicsák Bence (b) a férfiak triatlonversenyében a müncheni multisport Európa-bajnokságon 2022. augusztus 13-án

Forrás: MTI

Fotó: Koszticsák Szilárd

A nemzetközi sportági szövetség (WT) kora reggel kiadott közleménye szerint hajnalban, 3.30-kor tartottak megbeszélést a szövetség, a párizsi szervezők, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság, illetve Párizs, Párizs meteorológiai szolgálata, valamint az Ile-de-France prefektúra képviselői a folyó minőségéről, és ezt követően született az a döntés, hogy a viadalt ma nem lehet megrendezni.   

„A legfrissebb időjárási előrejelzések alapján az a döntés született, hogy a férfi triatlon versenyszámot július 31-én (szerdán) 10 óra 45 perckor rendezik meg” 

– áll a közleményben, amely jelzi, hogy a nők versenye az eredeti tervek szerint szerdán 8 órakor rajtol, ugyanakkor mindkét viadalt csak akkor rendezik meg, ha a víz minősége megfelelő lesz, szennyezettsége a határérték alá süllyed. A WT hozzátette, hogy 

az eredetileg kijelölt vészhelyzeti nap változatlanul marad augusztus 2., azaz péntek.   

A közlemény szerint a szövetség 8 órakor tart megbeszélést az edzőkkel, mely során további információkat osztanak meg velük.   

Bár a múlt héten már kedvező hírek érkeztek a Szajna vízminőségével kapcsolatban, a pénteki és szombati – a nyitóünnepséget és az első hivatalos versenynap szabadtéri számait is megzavaró – eső jelentős mennyiségű szennyező anyagot mosott a folyóba, így a triatlonosok vasárnap és hétfőn sem úszhattak a versenyhelyszínen, a helyzet pedig mostanra sem javult annyit, hogy a vízbe ugorhassanak.   

Az úszható Szajnát a szervezők az olimpia egyik jelképének és kulcsfontosságú örökségnek szánták. Franciaország mintegy 1,4 milliárd eurót fektetett be új infrastruktúrába, hogy csökkentse a folyóba ömlő szennyvíz mennyiségét. A francia fővárosban jövő év júniusáig három fürdőhely megnyitását tervezik a nagyközönség számára.   

A párizsi olimpián triatlonban három számban avatnak bajnokot. A magyar színeket a férfiak egyéni viadalán Bicsák Bence és Lehmann Csongor, a nőknél pedig Kuttor-Bragmayer Zsanett képviseli. A vegyes váltók – melyben nincs magyar csapat – augusztus 5-én csatáznak majd.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!