Kéri Vivien: három a magyar igazság, plusz egy a ráadás

Kedves Fejér Megyei Hírlap Szerkesztőség!

Kéri Ágota vagyok. Egy nagy kéréssel szeretnék Önökhöz fordulni. Remélem, hogy Szerkesztőségük a segítségünkre tud lenni. Kishúgom, Vivien két éve agydaganatban szenved. Ez alatt a hét év alatt négyszer műtötték agydaganattal, egyszer petefészekdaganattal. Sajnos ez a hét év anyagilag is tönkretett minket, kishúgom ápolása miatt csak édesapám keresetére támaszkodhatunk. Édesanyám ápolási segélyen van. Vivien számára megpróbáltunk beszerzeni gyógyszereket, vitaminokat, amelyek a gyógyulásban javulást hozhatnak. Vivienen kívül még ketten vagyunk gyerekek, jelenleg iskolába járunk. Azért fordulok az Önök Szerkesztőségéhez, mert más segítségben már nem reménykedhetünk. (Más újságok többszöri visszautasítása után). Vivien állapota az utóbbi iodőben romlott, az utolsó műtét 2009.04.27-én volt. Szeretném megkérni Önöket, hogy az Önök újságán keresztül segítséget kérhessünk, ugyanakkor példát is mutathasson a húgom, aki hét éve töretlenül küzd a betegsége ellen. Eddig senkitől sem mertünk segítséget kérni, mert megoldottuk valahogy... Vivien szállításakor folyton kölcsön autót kell kérnünk, olykor mentő szállítja. De sajnos a barátaink türelme is véges, bár a közeli családunkban mindenki rendelkezik gépkocsival, tőlük semmilyen segítségre nem számíthatunk. Legfőbb vágyam, hogy találjak valakit(ket), aki(k) ebben vagy bármi másban a segítségünkre lehetnek. Ebben szeretném az Önök segítségét kérni, hogy húgom mindennapjait megkönnyíthessük. Válaszukat előre is köszönöm.
Tisztelettel: Kéri Ágota

Ui.: Mellékeltem a mi kis történetünket, amelyet Vivien és én írtam, a rovatukba. Még egyszer köszönöm!
8000 Székesfehérvár, Horog u. 5. 29. 06-22-317-779

A törött tükör avagy Három a magyar igazság, plusz egy a ráadás... (remélem)

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy család. Ez a család úgy élt, mint bármelyik másik, a két szülő a  két kisgyerekkel. Mikor már a gyerekek kicsit nagyobbak lettek, az élet még egy kisgyermekkel ajándékozta meg a  családot. 1994. december 5-én, éppen mikulás napja előtti éjszakán. Ez a kisgyermek lány lett, akinek már volt egy bátyja és egy nővére, akik nagy odaadással nyúzták, dögönyözték őt. Teltek múltak az évek, a gyerekek lassan növögettek, a kislányból óvodás, majd iskolás lett. Mindig is vidám, játékos, olykor rossz is volt, mint afféle gyerek. Ekkor mág rossz tulajdonságnak tűnt, de mára már szerencséje, hogy nagyon akaratos volt. Az iskolában sok barátot szerzett és szorgalmasan tanult, kedvenc elfoglaltsága az olvasás lett. Egyik este, a testvéreivel bohóckodtak, éppen úgy, ahogy szoktak és egy óvatlan mozdulattal a kislány belacsapott a kezével a tükörbe. Nagy bonyodalom lett, mindenki azt hitte, hogy baja esett, de amit azt a babona is tartja Ha valaki összetör egy tükröt, 7 év szerencsétlenség követi majd. A család kicsit babonás és nem hitte, hogy évek múlva majd eszükbe fog jutni ez az este... 
Egyszer a kislány nagyon beteg lett, egyik napról a másikra legyengült. A család nagyon megijedt, hogy vajon mi lelhette. De senki sem tudta a választ, a doktorok is csak találgattak, ki tej allergiára, ki vírusra gondolt. A kislány egyre rosszabbul lett, sem inni sem enni nem akart, a folytonos hányingere miatt. Ennek következtében kiszáradt és gyorsan be kellett vinni a kórházba. A kórházban infúziót és gyógyszereket kapott, mire jobban lett volna, és már nem kapott gyógyszereket, akkor megint csak rosszabbul lett. Édesanyja mindvégig mellette volt. A háziorvosnak köszönhetően, azonban fény derült az igazi betegségre. Erre senki sem gondolt volna, hog y a 7 éves kislánynak agydaganata van. Sürgősen Budapestre kellett szálítani, hogy másnap az orvosok segíteni tudjanak rajta. Eközben az otthon maradt két testvérnek hamar meg kellett tanulnia önállónak lenni. Mert az elkövetkezendő hetekben az apa és az anya, amikor csak tehették a kislánynál voltak. A műtét után, nagyon le volt gyengülve, újra kellett tanítani, járni és beszélni is. Amint kikerült a kórházból, lassan javulni kezdett az állapota. Mire felgyógyult, akkor kellett szembesülnie azzal, hogy diáktársaitól nagyon lemaradt a tanulásban, így a sok szenvedés után még évet is kellett ismételnie. De hát annyi baj legyen... Lassan bekövetkezett az ősz és a kislány iskolába kezdett járni, az új osztályba. Gyorsan sikerült neki beilleszkednie, és a társai is hamar elfogadták őt. Lassabban ugyan, de szorgalmasan tanult. Mígnem egy kontroll vizsgálatra került a sor. Ezekre a kontroll vizsgálatokra, mind az összesre,a család félve kísérte a kislányt. A kislány végig azt hajtogatta, amig várják az eredményt, hogy baj lesz. Szülei nyugtatták, hogy nem lesz, hiszen párilyen vizsgálaton már túl vannak. Sajnos, a kislánynak lett igaza, és valóban újra szembe kellett nézni ezzel a betegséggel másodszorra is. Újra kezdődtek a hosszú és fájdalmas napok a kórházban. A második műtét után, kicsivel gyorsabban épült fel, mint azelőtt. Sajnos a kemoterápia és a sugárkezelés miatt sokáig gyenge maradt. Majd otthon, magántanulóként sikerült utolérni a többieket. 
Újabb reményekkel elindult újra az iskolába, úgy ahogy eddig, esti tagozaton, sok néptáncórával az órarendjében. Eltelt egy kis idő, újabb kontroll vizsgálatok után már kevésbé izgult a következő miatt. Bizakodva várta végig a több mint egy órás MR vizsgálatot, de hiába a gép megint csak rosszat mutatott. Teljesen összetörve, és reménytelenül nézett szembe azzal a következményekkel, amikert már jól ismert. Úgy tűnt az a bizonyos akarat most már tényleg csak pislákolt, a mindig kitartó kislányban. A család kétségbe esett, hogy most mivel tudnák a kislányt újra bizakodóvá tenni, hogy újra legyen ami motiválja, hiszen harmadszorra már nem magyarázhatták azzal, hogy tarts ki és meglátod meggyógyulsz. A kislány túlesett a harmadik műtéten is, de a remény még mindig nem csillogott a szemében. Az orvosok kevés otthoni pihenés után újabb kemoterápiát javasoltak. Így nem csoda, hogy a kislánynak csak egyre rosszabb lett a kedve. Így történt, hogy a legnagyobbik testvérének, eszébe jutott a kislány régen dédelgetett vágya... Így aztán a nővérkéje kutatásba kezdett, egy westie kiskutyus után. Talált is, szerencséje volt így már aznap lehetett is érte menni. A kislánynak azt mondták, édesapjával, hogy bevásárolni mennek, de a hipermarket helyett a kiskutyáért igyekeztek. Hamar meg is érezte, a kislány egyből kérdőre vonta őket az eltelt 1,5 óráért. De amikor a pléd alól kidugta a kis fejét az ici-pici westi kutyus, soha nem látott boldogság tört ki belőle. Így történt, hogy a család 5 taguról 6 tagúra bővült. A kislány tűrte a kemoterápiát, folyton azzal magyarázva, hogy őt otthon várja a kiskutya. Majd később sietett tanulni a házhoz járó tanárokkal, hogy megint csak a Rumlival (mert, hogy így hívják a kiskutyát) lehessen. A kemoterápia alatt nagyon sokat szenvedett a kislány, és egy vizsgálat alkalmával, amikor már annyira rosszul lett, kiderült, hogy petefészkén is daganatot találtak, mert ugyan sikerült eltávolítani, de sajnos azt a szervét is el kellett, amelyen volt. A család ezután, a 7 év küzdelem után is a kislánnyal együtt bizakodó volt. Kellemes hírt kapott a kislány, egy rég várt álma valósulhatott meg újra, unokanővére esküvőjén, koszorús lány lehet. Alig várta, hogy elérkezzen a várva várt nap. Közben egy csodálatos klinika által szervezett kirándulásra is hivatalosak voltak. A kellemesen eltöltött családi nap után, a kórház felé kellett venni az utat, hogy elhozzák a leleteket. A kislány félve várta édesapját az utóban, amig egyszer csak meg nem jelent. Nagy csend ült az autón és a benne utazókon, az édesapa csak ennyit mondott -javasolt - a kislány már pityeregve, de hozzátette - a műtét. Rettentően kiborult, mert tudta, hogy negyedszerre is végig kell csinálnia azt a tortúrát, amiből 7év alatt, már 3-szor volt része. A család tudta, hogy most úgy kell a kislány mellett lennie, mint eddig még soha, hiszen megint úgy tűnt, hogy reményét vesztette. Kevés idő volt azonban a gondolkodásra, mert az orvosok gyorsan döntöttek, és következő héten már meg is műtötték. A műtét után, minden erejével azon volt, higy kikerüljön onnan.
Ez a műtét 2009. április 27-én volt, azóta túl vagyunk a lagzin és végig mulattam, igen én végigmulattam, az éjszakát. Bár nehezen, de kibírtam a sok fájdalmat, amin keresztül mentem és bizakodva nézek a jövő felé. Én tudom, hogy mit jelent hamar felnőni és tudom, hogy mekkora ajándék, ha valaki egészséges, és sajnos, de megtanultam, hogy nincs az a játék, csoki, plüss stb. mennyiség, ami ilyenkor feledtetné velem, a daganatos betegséggel járó fájdalmakat. Bárcsak tudnám értékelni az olyan hétköznapi problémákat, amelyektől a mai tinédzserek szenvednek. Nekem már 3 éve nincs hajam, amit festhetnék és műkörmökre sem vágyom, és nem vonzanak a füstös diszkók sem, ahogy a velem egykorúakat. Én csak bízom benne, hogy most már Három a magyar igazság, plusz egy a ráadás után, felhőtlenül élvezhetem az otthon és a család örömét, félelmek nélkül.

Írta: Kéri Vivien (fotónkon Vivien és kiskutyája)