Szíriában és Irakban

2017.09.23. 22:03

Törökország meghosszabbította katonai műveleteinek mandátumát

Az intézkedést az Ankara által határozottan elutasított autonóm iraki Kurdisztán régió szeptember 25-re kiírt függetlenségi népszavazása előtt egy nappal fogadták el.

A felhatalmazást, amelyet 2014 óta már többször meghosszabbítottak, a kormányzó Igazság és Fejlődés Pártja (AKP) mellett az ellenzéki kemalista Köztársasági Néppárt (CHP) is támogatta – jelentette az Anadolu állami hírügynökség.

A török légierő a szomszédos Irak északi térségeiben rendszeresen bombázza a betiltott Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) állásait, amelynek főhadiszállása a Kandil-hegységben található. Értesülések szerint a nap folyamán is csapást mért a PKK-ra. Emellett a török hadsereg megerősítette jelenlétét az iraki határon fekvő Habur átkelőhely térségében.

Ankara határozottan elutasítja a kurdok referendumát, amelynek megtartása esetén következményeket, a többi között szankciókat helyezett kilátásba. A török nemzetbiztonsági tanács pénteken anélkül, hogy pontosította volna mit ért ez alatt, közölte: „nyitva áll minden lehetőség”, ha megtartják a népszavazást.

A török hadsereg Szíriában is aktív, és az Ankarával szövetséges lázadócsoportokkal sikerült elfoglalnia a korábban az Iszlám Állam terrorszervezet kezén volt észak-szíriai térségeket. Ugyanakkor gyakoriak az összecsapások a kurd milíciákkal is. Szakértők nem zárják ki annak lehetőségét, hogy Ankara újabb hadműveletet indít, amely ezúttal a Népvédelmi Egységek (YPG) nevű kurd milícia ellen irányulna.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában