Szolgálati nyugdíj

2017.11.24. 13:25

Kiszámítható életpályamodellre van szüksége az egyenruhásoknak a Jobbik szerint

A Jobbik átfogó, kiszámítható életpályamodellt és szolgálati nyugdíjrendszert tart szükségesnek az egyenruhás állomány számára – közölte Volner János, az ellenzéki párt frakcióvezetője pénteki budapesti sajtótájékoztatóján.

A politikus szerint 2010 óta több, az érintetteknek hátrányt okozó intézkedés történt, például a szolgálati járandóságot illetően.

Pártja ígéretei között említett egy országos szolgálatilakás-programot és egy kiszámítható, objektív mérőszámokon alapuló életpályamodellt a rendőrök, a katonák, a tűzoltók, a katasztrófavédelemben és a büntetés-végrehajtásban dolgozók számára.

A beosztás és a jövedelem jogosultsági szempontjai közé sorolta a szolgálati időt, a végzettségek és az adott képességek megszerzését.

Volner János azt mondta: 1937 óta létezett a szolgálati nyugdíjak rendszere, amit 84 év után tönkretett a Fidesz. Mind a korhatár előtti ellátásban, mind a szolgálati járandóságban részesülők részére ezeket a jogokat részben vissza kell állítani és biztosítani kell a kedvezményeket – hangoztatta.

A jobbikos politikus arra is kitért, hogy az egyenruhások szakszervezeteivel egyeztetve kategorizálnák az egyes munkakörökben fennálló egészségkárosodás mértékét, s korábbi nyugdíjazással és magasabb fizetéssel honorálnák azt.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában