Választás 2018

2018.01.27. 17:49

Kétszáz napos programot ígér és koalíciós kormányzásra készül az Együtt

Szimbolikus oktatási és egészségügyi lépéseket tartalmazó 200 napos programra tett ígéretet és koalíciós kormányzásra készül a tavaszi választások után az Együtt.

Szigetvári Viktor, az ellenzéki párt miniszterelnök-jelöltje szombaton az Együtt Csepelen tartott országos kampánynyitó rendezvényén úgy fogalmazott, az „Orbán-rezsimet” a '89-'90-esnél sokkal keményebb rendszerváltással kell leváltani.

Az Együtt kormányfőjelöltje hangsúlyozta, a „szélsőjobboldali demagógia és a baloldali pártok hazug ígéretei között” ők az egyetlenek, akik tisztességes liberális demokrataként azt mondják, amit meg lehet csinálni a piacgazdaság szétverése nélkül. Az Együtt lesz az egyetlen olyan párt a szavazólapon, amelyik nem néphülyítéssel akar szavazatot szerezni – mondta.

Szigetvári Viktor kifejtette, az Együtt kormányra kerülése első napján eltörölné a felsőoktatási tandíjat, elengedné a Diákhitel2 tartozásait és 18 évre emelné az iskolakötelezettséget, továbbá lerövidítené a kórházi várólistákat, az orvosi rendelőkben legfeljebb egyhetes előjegyzést tenne lehetővé, valamint 25 százalékkal megemelné a háziorvosi praxist.

Koalíciós kormánnyal kell rendszert váltani – jelentette ki az ellenzéki politikus, aki lehetséges koalíciós partnereket nem említett, de közölte, az együttműködésbe elsősorban a tapasztalatát vinné, mivel az ellenzéki kormányfőjelöltek közül ő az egyetlen, aki részt vett már kormányülésen és közigazgatási államtitkári értekezleten.

Juhász Péter, az Együtt elnöke beszédében a soha meg nem alkudók pártjának nevezte az Együttet, amely szerinte az egész életüket végig dolgozókért, a jövőjükért aggódó pályakezdőkért és a megtakarításaikat a hatalomtól féltőkért is küzd.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában