Választás 2018

2018.04.06. 19:15

Gyurcsány: Mindnyájunknak el kell menni

A vasárnapi választás nem lesz szabad és tisztességes, de akkor is el kell menni szavazni - szólította fel a részvételre a baloldali ellenzéki szavazókat a Demokratikus Koalíció elnöke a párt budapesti kampányzáró rendezvényén pénteken.

Amit megtehettek, azt megtették, most a választókon a sor, nekik kell dönteniük – fogalmazott Gyurcsány Ferenc, aki a Kossuth-nótából idézve kijelentette: „Mindnyájunknak el kell menni.” A kormányra utalva azt mondta: gáncsoskodnak, csalnak, de akkor is el kell menni, mert „nem adhatjuk oda az országunkat”.

Gyurcsány Ferenc a „Gyere bátran, Magyarország!” című eseményen amellett érvelt, hogy a demokratáknak, legyenek mérsékelt konzervatívok, liberálisok vagy baloldaliak, együtt kell működniük „Orbán világával szemben”. A haza szabadság és együttműködés nélkül nem mindenki közös háza lesz, hanem börtön – tette hozzá.

A demokratikus ellenzék vitatkozhat arról, hogy mi történt 2010 előtt, de ezek a viták nem fontosak ahhoz képest, hogy az ország egy „új világért kiált”, mert meg akar szabadulni attól, amelyik „meg akarja törni mindannyiunk gerincét” – fogalmazott. A viták nem 2006-ról vagy 2008-ról szólnak, hanem a gyerekekről, az unokákról, a holnapról, hogy „maradunk-e Európában normálisak” – hangsúlyozta a politikus.

Saját korábbi kormányának tagjairól azt mondta, hogy ők nem gondolták magukat tökéletesnek, mert tudták, hogy emberek. Kiválasztottat akarnak vagy embereket, akik egy ideig szolgálják Magyarországot? – tette fel a kérdést. A demokratikus Magyarországnak olyan vezetőket szeretne, akik nem mások, nem jobbak, nem felsőbbrendűek, hanem azt mondják, „egy vagyok közületek” – szögezte le Gyurcsány Ferenc.

Amikor a miniszterelnök egyszínű Magyarországról beszél, akkor arra gondol, hogy mindenki legyen olyan, mint ő – jelentette ki. Az pedig felháborító, amikor a kormányfő azt mondja, a miskolciak tudják, milyen, amikor migránsok lepik el a várost – tette hozzá. Ma még csak migráns, holnap ellenség és elűzendő, holnapután kiátkozandó, aztán pedig bezárandó – emelte ki. Hangsúlyozta, ők nem börtönt akarnak az országból, hanem szabad hazát a sokféle magyarnak.

A DK nem azért akar kormányváltást, hogy a Fidesz után ők neveljék át Magyarországot. Nem azért kell kormányozni az országot, hogy „hozzám hasonlóvá tegyem”, hanem azért, hogy az emberek önállóak legyenek – közölte Gyurcsány Ferenc.

Az ellenzéknek most kell megmutatnia, hogy képes a koalícióra, mert aki ellenzékben nem tud megállapodni, az hogyan fog akkor, ha hatalomra jut – tette fel a kérdést a pártelnök. Aki nem tud mást, mint a másikba beletörölni a lábát, eladni a lelkét egy poénért, az ugyanezt csinálja majd kormányon is – ismertette álláspontját.

A határon túli magyarok szavazati joga ellen azzal érvelt, hogy nem kérdőjelezi meg senkinek a magyarságát, de nem megszerzett jogot akar elvenni, hanem elvett jogot akar „visszavenni” a magyar határokon belül élő politikai közösség számára.

Gyurcsány Ferenc azt mondta, hogy iszonyatosan sok a gond és a baj, ezeket lényegében lehetetlen négy év alatt megoldani. Ezért kormányváltás esetén az első naptól azt kell mutatniuk, hogy értik és hallják a feladatokat. Emellett el kell mondaniuk, hogy milyen sorrendben fognak enyhíteni a problémákon – hangsúlyozta.

Székely Sándor, a Magyar Szolidaritás Mozgalom elnöke úgy írta le a választást, hogy nem a hatalomért küzdenek, hanem az „életünkért, a gyerekeink életéért, az unokáink életéért”. Hozzátette, a hatalom most fél, mert meglátta a baloldalban a valódi kihívóját.

Lendvai Ildikó, az MSZP korábbi elnöke azt mondta, másik pártból jött és vasárnap másik listára fog szavazni, de ugyanaz a cél vezeti, mint a DK-t. Úgy fogalmazott, hogy vasárnap az unokáiért, a szegényekért, a közmunkásokért, a megtévesztettekért, a megfélemlítettekért és a baloldalért is szavaz, de azért is, hogy Magyarországon lehessen végre tisztességes jobboldal is.

Az Örömódával kezdődő és a Himnusszal záruló kampányzárót egy, a fővárosi Szent István parkban felállított rendezvénysátorban tartották, amelyet a párt szimpatizánsai a kezdésre megtöltöttek.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában