baleset

2018.05.25. 12:19

Óriási hajókatasztrófa történt Kongóban

Még nem tudni pontosan, miért kellett meghalnia csaknem 50 embernek.

Legalább 49-en életüket megfulladtak, amikor a hajójuk elsüllyedt a Kongói Demokratikus Köztársaság északnyugati részén – mondta el Richard Mboyo Iluka, Tshuapa tartomány kormányzóhelyettese pénteken. A balesetet több tucatnyian túlélték – tette hozzá a politikus.

A Monkotóból Mbandakába tartó hajó csütörtök virradóra süllyedt el a Kongó folyón ismeretlen okokból. Az afrikai országban a hajótörések leggyakoribb oka a vízi közlekedési eszközök rossz állapota vagy túlzsúfoltsága.

Helyi források szerint egy tartományi vezetőkből és képviselőkből álló csoport a helyszínre utazott, hogy vizsgálatot indítson.

A nagy kiterjedésű, Magyarországnál több mint hússzor nagyobb, javarészt esőerdők borította Kongói Demokratikus Köztársaságban gyakoriak a halálos kimenetelű hajótörések. A gyér közúthálózattal rendelkező országban a folyókon utazva lehet nagyobb távolságokat megtenni.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában