tragédia

2018.06.04. 10:30

Pár tízezer forint miatt vertek agyon egy idős nőt

Öten támadtak a 87 éves asszonyra.

Nyereségvágyból, különös kegyetlenséggel, a bűncselekmény elhárítására idős koránál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett emberölés bűntette miatt emelt vádat öt ember ellen a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Főügyészség – közölte a vádhatóság az MTI-vel hétfőn.

A tájékoztatás szerint az eset az elmúlt év áprilisában történt Nyésta községben.

Három férfi és két nő egy 87 éves asszony házába tört be, hogy pénzét megszerezze, akár úgy is, hogy gyilkolnak.

Az idős nő már aludt, amikor rátámadtak. Az egyik férfi vascsővel ütlegelte, társa ököllel bántalmazta.

A támadók pár tízezer forinttal távoztak.

A bántalmazás következtében a sértett olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy meghalt. Halála az átlagost jóval meghaladó testi fájdalommal és lelki gyötrelemmel járt. Az ügyészség valamennyi vádlott esetében életfogytig tartó fegyházbüntetés kiszabását indítványozta – közölte a vádhatóság.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában