Illegális bevándorlás

2018.10.10. 13:23

Elsüllyedt egy csónak az Égei-tenger török partjainál

Éjfél körül egy mentőmellényt viselő iraki nő vizes ruhában lépett be a karaburuni csendőrkapitányságra, hogy segítséget kérjen.

Elsüllyedt kedd éjjel egy menedékkérőket szállító csónak az Égei-tenger török partjainál; a balesetben négy ember meghalt, harminc eltűnt után pedig még kutatnak a hatóságok – jelentette szerdán az Anadolu török állami hírügynökség.

A csónak a nyugat-törökországi Izmir tartomány Karaburun körzetéből indult. Bár az Anadolu nem részletezte, a benne lévők feltehetően a szemközti görög Leszbosz vagy Híosz szigetre tartottak amikor a csónak egyelőre ismeretlen okból elsüllyedt.

A török belügyminisztérium közleménye szerint éjfél körül egy mentőmellényt viselő iraki nő vizes ruhában lépett be a karaburuni csendőrkapitányságra, hogy segítséget kérjen. A nő, aki a mentőmellénynek köszönhetően tudott kijutni a partra, azt mondta, hogy a csónakban mintegy 35-en tartózkodtak.

A parti őrség egy repülőt, egy helikoptert és három hajót küldött a szerencsétlenül járt emberek megmentésére, ugyanakkor a csendőrség és a rendőrség a partvonal mentén keresi a további túlélőket.

Az Égei-tenger középső részén nincs jelentős változás 2017 és 2018 között az illegális határátlépési kísérletek számában. A török parti őrség idén január 1. és október 9. között 19 488 Görögországba tartó menekültet tudott feltartóztatni, míg ez a szám a tavalyi év azonos időszakában 19 084 volt.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában