egyedül csinálta

2019.01.08. 10:08

Egy húszéves fiatalember a német adatlopás tettese

Őrizetbe vették a csaknem ezer közszereplőt érintő nagyszabású németországi adatlopás egy feltételezett elkövetőjét – közölte kedden a szövetségi bűnügyi hivatal (BKA)

Nem voltak társai a csaknem ezer német közszereplőt érintő adatlopás feltételezett elkövetőjének, a gyanúsított a nyomozás első megállapításai alapján önállóan, közreműködők nélkül tevékenykedett – ismertették kedden Wiesbadenben a német szövetségi bűnügyi hivatal (BKA) és az informatikai bűncselekmények feltárásával foglalkozó ügyészség (ZIT) tájékoztatóján.

A gyanúsított 20 éves, német állampolgár, a szüleivel él Hessen tartományban, tanulói jogviszonyban áll és büntetlen előéletű.

Aktív és volt politikusok, újságírók, művészek személyes adatait szerezte meg és hozta nyilvánosságra illetéktelenül.

Informatikai szakképzettsége nincs, de volt „elég ideje és érdeklődése” az adatok eltulajdonításához szükséges ismeretek elsajátításához. A nagyszabású adatlopást azzal indokolta, hogy „dühítették” az érintett közszereplők egyes megnyilvánulásai – mondta Georg Ungefuk, a ZIT vezetője.

A fiatalembert még vasárnap vették őrizetbe, informatikai eszközeit lefoglalták. Beismerő vallomást tett, és nemcsak a tettére rótt jogsértéseket ismerte el, hanem a történtek rekonstrukcióját is nagyban segítette.

A gyanúsított mély megbánást tanúsított, csak az eljárás révén ismerte fel tettének súlyosságát.

Kihallgatása után szabadlábra helyezték, mert nem fenyeget az elmenekülés vagy a bizonyítékok megsemmisítésének veszélye – mondta Georg Ungefuk. Kérdésre válaszolva elmondta, hogy a fiatalember összetett műveletekkel jutott hozzá az adatokhoz, kihasználva „biztonsági réseket”, amelyek közül többet már lezártak.

Már hetek óta szivárogtak az adatok, amikor észlelték

Az eddigi vizsgálatok szerint az adatlopás 994 embert érint. Az esetek túlnyomó többségében csupán kapcsolattartási adatok – telefonszámok, e-mail-címek, postacímek – kerültek illetéktelen kezekbe, nagyjából 50 esetben viszont érzékeny személyes információk, például családtagokkal folytatott üzenetváltások vagy nyaraláson, családi eseményeken készült felvételek is. Az ellopott adatokat közzétették az interneten.

Az adatok már hetek óta szivárogtak egy Twitter-oldalon megjelentetett linkek révén, amikor a hatóságok január 3-án észlelték, hogy nagyszabású visszaélés történt. Időközben megállapították, hogy ennek részét alkotja több korábbi, egymástól függetlenként számon tartott adatlopási ügy is.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában