Érzelmi egyesítő erő

2019.10.01. 11:35

A Financial Times-nak nyilatkozott Varga Judit

A politikus szerint a Magyarország ellen folyó hetes cikkelyes eljárás „abszurd”, és „időszerű” lenne az ügy lezárása a következő hónapokban.

Forrás: MTI

Fotó: Szigetváry Zsolt

Az igazságügyi miniszter a Financial Times-nak arról beszélt: a hetes cikkelyes eljárás csak megerősítette Orbán Viktor kormányának hazai támogatottságát – olvasható a Mandiner írásában.

A Financial Times-nak nyilatkozott Varga Judit igazságügyi miniszter. A politikus szerint a hetes cikkelyes eljárás „abszurd”, és „időszerű” az ügy lezárása a következő hónapokban. „Végső soron úgy gondolom, a tagállamok belefáradtak ebbe az eljárásba„ – mondta Varga a nemzetközi lapnak.

Azt is kifejtette: az eljárás csak megerősítette Orbán Viktor kormányának hazai támogatottságát. „Magyarországon és a régióban is nagy, érzelmi egyesítő ereje van a hetes cikkelyes eljárásnak... Mind tudjuk, hogy miért zajlik ez a boszorkányüldözés”

- mondta Varga Judit.

A miniszter szerint az Európai Parlament nem bánt méltányosan Magyarországgal, „mivel mi a migráció ügyében szemben állunk a fősodorral”.

Varga Judit arról is beszélt, hogy az EU-támogatások és a joguralmi kritériumok összekötésének javaslata „sok megosztottságot szülne a tagállamokban”. A két téma összekötése szerinte „nagy jogi bizonytalanságot jelentene az egész EU számára”.

Úgy látja, az Európai Bizottság túl nagy hatalomhoz jutna ezzel, méghozzá bármiféle uniós alapszerződési felhatalmazás nélkül. „A jog uralmára túl sok politikai figyelem jut. De a jog uralma alkotmányos elv, több jogi és kevesebb politikai figyelemre lenne szükség.”

A Financial Times úgy ír Varga Juditról: az igazságügyi miniszter „Orbán nacionalista politikájának, benne a vehemes migrációellenességnek” a harcos képviselője lett.

Borítókép:

Varga Judit igazságügyi miniszter beszédet mond a Fidesz tisztújító kongresszusán a BOK Sportcsarnokban, Budapesten 2019. szeptember 29-én.

MTI/Szigetváry Zsolt

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában