konferencia

2019.10.17. 22:36

Ilyen volt a román megszállás 1919-ben (videó)

A román csapatok is kifosztották Magyarországot.

Forrás: Magyarságkutató Intézet

,,Az alkalmat (…) nem akkor találod, amikor keresed, hanem amikor kínálkozik.” – Román megszállás 1919 címmel tartottak tudományos konferenciát csütörtökön Székesfehérváron, a Városháza Dísztermében. Az eseményen a Magyarságkutató Intézet kutatói is felszólaltak – olvasható az intézet közleményében.

A konferenciát Vizi László Tamás, a Magyarságkutató Intézet tudományos főigazgató-helyettese, egyben a Trianon Centenárium emlékbizottság elnöke köszöntötte, az esemény levezető elnöke Csurgai Horváth József főiskolai tanár, a Városi Levéltár és Kutatóintézet igazgatója volt.

A konferencián Cser-Palkovics András, Székesfehérvár polgármestere köszöntőjében úgy fogalmazott: arról, hogy milyen volt a városban a román megszállás, keveset tudunk. Kiemelte: fontos erre az időszakra emlékezni, az itt történt eseményeket feltárni.

Köő Artúr, az MKI Történeti Kutatóközpontjának tudományos segédmunkatársa előadásában arról beszélt, miképpen látják Budapest román megszállását a mai román történészek: az egyik megközelítés szerint a román megszállás nem volt

bosszúállás, a hadsereg korrekt magatartást tanúsított. A másik megközelítés szerint ez egy büntetőjellegű akció volt.

Gulyás László, a Magyarságkutató Intézet tudományos tanácsadója Budapest és Észak-Dunántúl román megszállásának nemzetközi diplomáciai hátteréről beszélt. Kiemelte: kutatóinknak nemzetközi konferenciákon kell elmondani azt, mi történt ebben az időszakban. Úgy fogalmazott: kifosztották Magyarországot a román csapatok.

Vizi László Tamás, az intézet tudományos főigazgató-helyettese kiemelte: a 2018-ban létrehozott Trianoni centenáriumi emlékbizottság arra vállalkozott, hogy új megvilágításban mutassa be, mi történt, ami 1918 és 1921 között. Mint mondta: ez a szimpózium szervesen illeszkedik a Trianon-emlékév programsorozatába.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában