vizsgálat

2020.04.02. 15:46

Újabb hetes cikkelyes eljárást sürgetnek Magyarország ellen

A magyar koronavírus-törvényt vizsgálnák az Európai Parlamentben.

Nemrég összeült az Európai Parlament elnökök értekezlete formációja (a frakcióvezetők és az EP elnöke), az ülésen pedig felhatalmazták David Sassoli EP-elnököt, hogy levélben kérje az Európai Bizottságot: vizsgálja meg a magyar koronavírus-törvény összeférhetőségét az Európai Unióról szóló szerződés 2. cikkével – értesült a Magyar Nemzet. Utóbbi rögzíti, hogy a jogállamiság is az unió alapját képező értékek közé tartozik.

Az Elnökök értekezlete ezáltal arra sürgetheti a bizottságot: amennyiben szükséges, saját hatáskörében indítsa meg a 7. cikk szerinti, úgynevezett jogállamisági eljárást.

A lap forrásai szerint a levelet még nem küldte el David Sassoli elnök, ám ez csak idő kérdése: azt a liberális, a szociáldemokrata, a zöld és a szélsőbaloldali frakció is támogatta.

Az Európai Néppárt szerint is aggodalomra ad okot a magyar törvény, de nem álltak be a 7. cikkelyt szorgalmazók mögé.

Az EP 2018 őszén indított ilyen mechanizmust Magyarország ellen a Sargentini-jelentés alapján. A jogállamisági eljárást a bizottság, a parlament vagy a tagállamok egyharmada kezdeményezheti. Az uniós szerződések alapján lehetőség van arra, hogy párhuzamosan több 7. cikkely szerinti eljárás legyen ugyanazon tagállammal szemben.

Az EP április 16-17-én tart plenáris ülést, feltehetőleg itt is témául szolgálnak majd a magyar rendkívüli intézkedések teszi hozzá a lap.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában