haderőfejlesztés

2021.06.29. 13:29

Benkő: a nemzet érdekét tartják elsődlegesnek

A nemzet érdeke az elsődleges, azt kell összehangolni a szövetségi érdekrendszerrel, amelyben a hadsereg működik – jelentette ki a honvédelmi miniszter a véderő-, valamint a katonai és légügyi attasék keddi budapesti értekezletén.

Újdörögd, 2021. június 15. Benkõ Tibor honvédelmi miniszter a Black Swan 2021 nemzetközi gyakorlaton, a Magyar Honvédség Bakony Harckiképzõ Központ újdörögdi lõ- és gyakorlóterén 2021. június 15-én. MTI/Vasvári Tamás

Forrás: MTI

Fotó: Vasvári Tamás

Benkő Tibor emlékeztetett, hogy az Észak-atlanti Szerződés Szervezete (NATO) két fenyegetettséget jelölt meg: a keletit és a délit.

A keleti fenyegetettséget Oroszország lehetséges támadása jelenti, amely Magyarország szövetségeseit, Lengyelországot és a balti államokat érintheti – közölte.

Magyarország elsősorban a déli fenyegetettségnek van kitéve: instabil államokból emberek sokasága indul el a balkáni útvonalon Európa felé – mondta a miniszter.

Magyarország azért épít erős hadsereget, mert a keleti és a déli fenyegetettség metszéspontjában helyezkedik el

– jelentette ki.

Benkő Tibor hangsúlyozta, hogy jól halad a honvédelmi és haderőfejlesztési program. Közölte: a katonáknak azt kell megmondaniuk, „milyen képességekre van szüksége” a honvédségnek, más szakemberek pedig majd megvizsgálják, hogy gazdasági szempontból honnan célszerű beszerezni az eszközöket.

A miniszter arra kérte az attasékat, hogy működjenek szorosan együtt a nagykövetekkel, cseréljenek információkat, mert fontos munkatársaik egymásnak.

Minden információnak nagy jelentősége lehet

– szögezte le, hozzátéve: a szakemberek láthatják az összefüggéseket.

– Amikor egy országban választásokat tartanak, megváltozhat a politika, így a Magyarországhoz fűződő viszony is – mondta Benkő Tibor.

A politikus arra kérte az attasékat, hogy elsősorban a nemzeti érdeket szolgálják. A katonadiplomáciában nem a pártpolitikai érdekek dominálnak, hanem a védelem- és a biztonságpolitika szempontjai – fűzte hozzá. Példaként említette, hogy amikor megromlott a viszony az ukrán vagy az amerikai kormánnyal, a katonai kapcsolatok megmaradtak, sőt fejlődni is tudtak.

Borítókép: Benkő Tibor honvédelmi miniszter egy hadgyakorlaton Újdörögdön 2021. június 15-én

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában