gyalázat

2021.07.14. 06:34

Egyre durvább támadások érik Magyarországon a templomokat

Rövid idő leforgása alatt négy katolikus templomot ért durva támadás Magyarországon, a tettesek törtek-zúztak, gyújtogattak, kárt okoztak a vallási kegytárgyakban, a harangokban. Nem tudni, hogy az esetek mekkora hányadában húzódnak meg vallásellenes indítékok, és kikre hat egyes baloldali pártok vallásellenes uszítása.

Csaknem kétezer káresetet, különböző jogszabályokba ütköző cselekményt tartanak nyilván az elmúlt évekből a magyarországi katolikus egyháznál, ezek közül körülbelül harminc esetben betöréses lopás, néhány alkalommal rongálás történt – erről a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia sajtószolgálata tájékoztatta a Magyar Nemzetet. Hozzátették: a káresetekért kifizetett biztosítási összeg eddig általában nem haladta meg a két-háromszázezer forintot. Kérdésre kifejtették azt is, hogy a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia titkársága az éjjel-nappal nyitva tartó templomokról, illetve a rendőrségi eljárásokról nem vezet statisztikát. Így

nem tudni, hogy ma Magyarországon összesen hány olyan katolikus templom van, amelybe a nap 24 órájában bemehetnek a hívek, és amivel sajnos néha a bűnözők is visszaélnek.

Törtek-zúztak odabent

A kétezer káreset, bűncselekmény mindegyike nem kap nyilvánosságot, de egy-egy megdöbbentő támadásról így is rendre beszámol a sajtó. Hírt adtak például arról, hogy június 30-án egy középkorú férfi vandál pusztítást végzett Budapesten, a Bosnyák téri katolikus templomban. A tettes fényes nappal, 13 óra körül rontott be a templomba, és szobrokat, zászló-, gyertya- és virágtartót, oltárasztalt, imazsámolyt tett tönkre és gyalázott meg. A kár az elsődleges adatok alapján megközelítette az egymillió forintot.

Ugyancsak az előző hónapban, június elején fiatalok egy csoportja betört a kozármislenyi római katolikus plébániához tartozó lothárdi templomba.

A vandálok egy buliról hazafelé menet rúgták be a templom ajtaját, majd betörték az ablakokat, szétdobálták a miseruhákat, leszaggatták a képeket, a feszületeket.

A környékbeli településekről érkező fiatalkorúak misebort kerestek, és mivel nem találtak, bosszúból feldúlták a templomot. A kárösszeg másfél millió forint volt.

Gyújtogatás a templomban

Nagy port vert fel a március 15-én történt durva eset is, amikor

egy fiatal férfi baltával törte be a gödöllői görögkatolikus templom ajtaját, majd berúgta azt. Odabent a hátsó padokat leöntötte olajjal, és meggyújtotta.

Miközben lángra kaptak az ülőhelyek, felrúgott egy állványt, és fehér anyaggal leöntötte az ikonosztázt. Tettével körülbelül 2,5 millió forintos kárt okozott. Az ügyben vallási tisztelet tárgya vagy vallási szertartás végzésére szolgáló épület megrongálásával elkövetett rongálás bűntett megalapozott gyanújával folytatnak eljárást.

Szintén március közepén szégyenletes vallásgyalázás történt Budapesten, az Ibolya utcai kápolnánál is. Vandálok

éjszaka a kerítésen keresztül behatoltak az udvarba, felmásztak a haranglábra, és mindkét harag belsejét befújták purhabbal, majd műanyag fóliával körbetekerték azokat.

Ily módon használhatatlanná tették a harangokat.

Az egyházak ellen hergelnek

A Magyar Nemzet a témában összeállított kérdéseivel megkereste a Magyarországi Evangélikus Egyházat is, onnan az a tájékoztatás érkezett, hogy a templomaikban az utóbbi időben nem történt jelentős rongálás. A Magyarországi Református Egyháztól hasonló választ kaptak. Azt közölték, hogy mivel a templomaik puritánok, nincsenek bennük jelentős értékek, kegytárgyak, náluk csak nagyon elvétve fordulnak elő betöréses lopások vagy rongálások.

Nem tudni, hogy a főleg a katolikus templomok ellen irányuló támadások mögött húzódnak-e meg politikai vagy vallásellenes indítékok, de az biztos, hogy a baloldal folyamatosan az egyházak ellen hangolja az embereket. Legutóbb, júniusban a Párbeszéd és a Demokratikus Koalíció tette egyértelművé: lazítana a papok gyónásra vonatkozó titoktartási esküjén.

A két párt törvénymódosítást nyújtott be, amely arra kötelezné a papokat, hogy ha szexuális zaklatást vagy pedofíliát érint a bűncselekmény, a gyónás során elhangzott információkat adják tovább a hatóságoknak. A DK-s javaslatot már leszavazták, a Párbeszéd módosító indítványát szeptemberben tárgyalják.

Durva erőszakos támadások

Előfordult az elmúlt években, hogy egyes tettesek a bűncselekmény során a papok ellen fordultak. Két évvel ezelőtt, májusban egy férfi megtámadta a táti plébánost, akitől először pénzt, majd ételt kért. Aztán a bűnöző újra pénzt követelt a paptól, de hiába kapott harmincezer forintot, a nagyobb összeg reményében rátámadt az atyára. A pap kiszabadult a tettes szorításából, és végül a helyiek siettek a segítségére. A támadó egy korábbi áldozatának nem volt ilyen szerencséje, a bűnöző a társaival 1995 tavaszán megtámadta a törökbálinti Ferenc atyát, és kegyetlenül végeztek vele. Az erőszakos férfi hosszú éveket töltött rács mögött, 2015-ben bocsátották feltételesen szabadlábra. Szintén gyilkosság áldozata lett 2013-ban Szarvas András atya: a cibakházi plébánost otthonában ölte meg egy büntetett előéletű, budapesti, de hajléktalan életmódot folytató, férfiprostitúcióba keveredett fiatal férfi. A tettes a gyilkosságot megelőző nyáron szállást, ételt és pénzt kapott a cibakházi plébánostól, akit „hálából” agyonvert, autóját elrabolta, jótevőjét pedig ki is fosztotta.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában