Ország-világ

2021.09.10. 13:33

Kocsis: a gyerekek érdeke fontosabb, mint a kormányellenes hazugságok ismételgetése

Az önkormányzat nagy kegyesen elfogadta végre a 2,1 milliárd forintos kormányzati támogatást a gyermektábor befejezésére – derül ki Kocsis Máté bejegyzéséből.

„Talán még sokan emlékeznek, a tavalyi évben Pikó Andrásék elszerencsétlenkedték a korábban már megítélt támogatást, a megkezdett a táborfelújítást nem fejezték be határidőre, így a pénzt vissza kellett utalniuk a kormánynak” – emlékeztetett a Fidesz frakcióvezetője, majd folytatta:

„a helyzet orvoslására idén januárban tárgyaltam a minisztériummal, és megállapodtunk, hogy a pénz továbbra is a kerület rendelkezésére áll, csak kérniük kell Pikóéknak.”

A posztból kiderül, hogy a támogatási kérelmet nem készítették el időben Pikóék, helyette azt harsogták, hogy a “kormány kivérezteti a várost”.

„A tegnapi testületi ülésen végre elfogadták a több mint két milliárd forintos kormányzati támogatásról szóló előterjesztést, csak erről épp “elfelejtett” a polgármester posztot írni.

Kínos lehet, hogy lehullt a lepel erről a hazugságról is. Persze szép lassan a többiről is le fog” – közölte.

A józsefvárosi gyerekek érdeke fontosabb, mint a kormányellenes hazugságok ismételgetése – tette hozzá Kocsis.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában