Vadászati világkiállítás

2021.09.27. 14:19

Kovács Zoltán: a Fátyol iskolaprogram a fiatalok bevonására szolgál

Az általános és a középiskolások bevonására szolgál a hétfőn induló Fátyol iskolaprogram, amelyre már több mint 38 ezren jelentkeztek – mondta Kovács Zoltán az „Egy a természettel” Vadászati és Természeti Világkiállítás lebonyolításáért felelős kormánybiztos a rendezvényen hétfőn Budapesten.

Kovács Zoltán, az "Egy a természettel" Vadászati és Természeti Világkiállítás lebonyolításáért felelõs kormánybiztos beszédet mond a lengyel kiállítóhely megnyitóján a vadászati és természeti világkiállítás nemzetközi csarnokában a Hungexpo Budapest Kongresszusi és Kiállítási Központban 2021. szeptember 27-én.

Forrás: MTI

Fotó: Illyés Tibor

Hozzátette, a kiállítás fő üzenete – egy a természettel – azt is sugallja, hogy „rengeteg a teendőnk, amikor a következő generációk tudásáról, tapasztalatáról beszélünk”, ezért kezdettől fogva fontos szempont volt a gyerekek, a fiatalok megszólítása.

Kovács Zoltán közölte:

„olyan urbanizált világban élünk, ahol még akár egy kisvárosban is, a gyerekek egyre kevésbé részei a természet hétköznapi működésének”.

Úgy vélte, a fiatalok itt a kiállításon sűrítve kapják meg azokat az ingereket – akár a virtuális valóság révén, szimulátorok segítségével -, amelyek felkeltik a természet iránti érdeklődésüket.

A kiállítás szervezői arról tájékoztatták az MTI-t, hogy a Fátyol iskolaprogram első résztvevőiként több mint hetven diákcsoport háromezer diákja látogat el hétfőn a világkiállítás budapesti helyszínére, a Hungexpóra, hogy vezetett sétákon ingyenesen ismerkedjenek meg a rendezvénnyel.

Kiemelték, a programra továbbra is várják az érdeklődők jelentkezését.

A kiállításra a Fátyol iskolaprogram segítségével érkezett tanár, Kun László, az MTI-nek elmondta, hogy 13 gyerekkel jöttek Karcagról, hogy bejárják a kiállítást. A földrajz-testnevelés szakos tanár, aki hobbi vadász is egyben, fontosnak nevezte, hogy ellátogathatnak a világkiállításra, hogy a gyerekek lássák „miért vadászunk, miért hasznosítjuk ezeket a vadállatokat”, valamint más nemzetek vadászati szokásait is megismerjék.

Borítókép: Kovács Zoltán, az „Egy a természettel” Vadászati és Természeti Világkiállítás lebonyolításáért felelős kormánybiztos beszédet mond a lengyel kiállítóhely megnyitóján a vadászati és természeti világkiállítás nemzetközi csarnokában a Hungexpo Budapest Kongresszusi és Kiállítási Központban 2021. szeptember 27-én

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában